MILEV

Siviti tábla Shiviti plaque

Item

15_megegettsiviti.jpg

Title

Siviti tábla 
Shiviti plaque

Identifier

HU HJA XXIV-M-10

Description

A zsinagógákban az előimádkozó pult előtt a keleti irányt jelöli és a imára való öszpontosítást segíti a siviti tábla. Nevét a rajta szereplő zsoltáridézet kezdő szaváról kapta: „Siviti Adonáj …. Az Örökkévalót mindig magam előtt tartottam” (Zsolt 16:8). A pergamen lapra írt siviti táblán a nagyobb betűkkel írt zsoltár–idézet mellett számos egyéb, mára olvashatatlanná kopott szöveg nyomai is látszanak. Látszik, hogy az egész táblán több blokkban elhelyezett szövegek voltak, s a két nagyobb szöveg–hasáb között a menóra alakban írt zsoltár is felsejlik. A sivviti tábla a zsidó szakrális célra használt szöveg–tárgyak jellegzetes kopási folyamatát mutatja: a pergamenről szinte teljesen lekopott a tinta, a pergamen pedig zsugorodott. A mezuzát, a tfillint és a tóratekercset azért kell rendszeresen ellenőriztetni, mert ezek a sérülések a tárgyat nem kóserrá, paszullá teszik. A siviti táblát a több értékes tárgyat ajándékozó Eisenstaedter Ödön ajándékozta a múzeumnak 1929–ben. A tárgy eredeti leltári száma az idők során elmosódott, a rendelkezésünkre álló forrásokból nem kideríthető.

Provenance

Eisenstädter Ödön ajándéka, 1929

Original Format

ink on parchment

Physical Dimensions

19,4 x 28,5 cm

Citation

“Siviti tábla Shiviti plaque,” MILEV, accessed December 22, 2024, https://collections.milev.hu/items/show/27301.