Nyolcoldalas hengeres nyelén vésett leveles indák és héber betűs feliratok váltakoznak. Rozettás gombos végződésén: "Krausz Fülöp a levita" felirattal. Azon kívül a körülmetélésre való paranccsal:
וביום השמיני ימול
בשר ערלתו
"A nyolcadik napon metéltessék körül" ;
רוממות אל בגרונם
וחרב פיפיות בידם
לעשות נקמה בגוים
valamint a 149. zsoltár 6. és 7. versével és a kis időszámítás szerinti 626. évvel (1866). Ez nem azonos a készítés évével.
Sir Moses Montefiore
1784 (Lijorna, Itália) – 1885 (Ramsgate, Anglia)
Bankár, sikeres üzletember, a Legfelsőbb Bíróság bírája Nagy Britanniában. Közel állt az udvarhoz, nemesi címet kapott a királynőtől. 1836-tól a brit zsidó közösség elnöke volt. Magas státuszát kihasználva próbált segítséget nyújtani az üldözött zsidóknak. 1840-ben a damaszkuszi és a rodoszi zsidókkal szembeni vérvád ügyében lépett fel, és sikerült elérnie a vérvádat érvénytelenítő szultáni okirat kiadását. Hétszer járt Erec Jiszraelben, utoljára 90 éves korában, 1875-ben. Célja a zsidó letelepedés helyzetének javítása, a mezőgazdasági fejlesztés elősegítése volt. Kézművesiskolákat, szegényházakat, kórházakat létesített. Megalapította Jeruzsálemben az első zsidó negyedet (Miskenot Saanaim) az Óváros falain kívül, s felépítette a híres szélmalmot. A Jaffa mellett vásárolt gyümölcsös volt az első zsidó mezőgazdasági üzem. Segítette a héber nyomdászatot Jeruzsálemben.