A zsinagógák berendezésének jellegzetes, a zsidó népművészetet jellemző darabjai a sivviti táblák. Nevüket a rajtuk szereplő zsoltáridézet kezdő szaváról kapták: „Sivviti Adonáj …. Az Örökkévalót mindig magam előtt tartottam” (Zsoltárok könyve, 16:8) A papírkivágás a 18-19. században lett népszerű a zsidó közösségekben, elsősorban a lengyel és a galíciai területeken. Ezzel a technikával elsősorban férfiak dolgoztak, jesiva-bóherek, melammedek és tanítványaik.
A sivviti különösen szép példája a papírkivágásoknak. Különlegessége, hogy az általános gyakorlattal szemben nem színezett, a fehéren hagyott papír gazdag csipkemintát ad ki, melyben szinte kizárólag a héber betűk dominálnak. Feliratai a zsinagógákban és zsinagógai tárgyakon gyakori mondatok, elsősorban zsoltár-idézetek. Felül középen kezdődik a frigyszekrényeken is gyakori felirat: „Napkeltétől napnyugtáig dicsérve legyen az Örökkévaló neve”. A zsoltárvers két vázából kiindulva félkörívesen veszi körül a lap középpontjában lévő, legnagyobb betűkkel írt négybetűs istennevet. A lap tetején nagy betűkkel kiemelve a zsoltárvers első szava „Mizrah” = kelet utal egyben a tárgytípus másik funkciójára, az ima keleti irányának jelölésére. A tábla négy sarkában Jeruzsálemre és Cionra utaló zsoltáridézetek, az egyéb mondatszalagokban az Örökkévaló segítségét kérő idézetek szerepelnek. A betűk mellett gazdag növényi ornamentika, valamint két-két szarvas és oroszlán alakja díszíti a sivviti táblát.]]> A kettős szék a körülmetéléshez kapcsolódó rabbinikus kommentárok alapján alakult ki, első írásos nyoma egy hetedik századi kódexben, a Mahzor Vitry-ben olvasható. A szokás szerint a baloldali ülésen ül a gyermeket az ölében tartó kvater vagy szandek, míg a jobboldalon az újszülötteket védelmező Élijáhu, (azaz Illés próféta) foglal helyet. Élijáhu alakja a hagyományban szorosan összefonódott a születés és a körülmetélés eseményeivel. Ő az, aki jelenlétével távol tartja a rontó, ártó démonokat, különösen Ádám legendabéli első feleségét, Lilitet, aki kíséretével együtt az újszülöttek elpusztítására tör. Élijáhu e szerepének eredetét a rabbinikus bibliakommentárok között kell keresnünk. Élijáhu volt, aki megújította a szövetséget Isten és a bibliai zsidó közösség között, így ő az is, aki őrködik, amikor egy újszülött a körülmetélés révén a zsidó nép tagjává válik.
A kettős Élijáhu székek a zsinagóga berendezéséhez tartoztak, kivitelezésük és stílusuk a korszak bútorművességének gyakorlatát követi. Magyarországon is általánosan használták, de a tizenkilencedik század vége felé kiszorultak a használatból. Ebben az időszakban a közegészségügyi hatóságok fokozottan ügyeltek a születés körüli eseményekre, s voltak kísérletek arra is, hogy a körülmetéléseket a bábák felügyelete alá vonják.
A használatból kiszorult székek közül néhányat a Zsidó Múzeum őrzött meg.
Felirat a peremének jobb sarkában:
סנדקאות
"A koma ülőhelye"
Bal sarkában:
תריז לפק
"A 617. évben (1857) a kis időszámítás szerint"
]]> Köszönőlevél]]> A tizennyolcadik századi, itáliai barokk amulettből számos példány ismert. A tárgy belsejében, a tetején lévő szalagcsokor és az alul látható szőlőfürt között kis fémrúdra tekercselték azt a mágikus szövegekkel teleírt pergamendarabkát, amelynek az amulett védelmező hatását tulajdonították. Az ezüst tokon a gazdag akantuszleveles díszítés között a zsidó ikonográfia számos szimbóluma megtalálható, elsősorban olyanok, melyek a szentéllyel és isten védelmező erejével kapcsolatosak.
A szalagcsokor alatt a baldachin egyik oldalán a főpap két jellegzetes attribútumát, a főpapi süveget és a füstölőt, másik oldalán pedig a törvényadás és a megváltás szimbólumait, a tízparancsolat két kőtábláját és a szentélybéli menórát láthatjuk. Mindkét oldalon felhők között a Shaddai azaz Örökkévaló olvasható, mely a kimondhatatlan és leírhatatlan nevű isten egyik lehetséges megnevezése a zsidó hagyományban.
A tárgyat a neves zsidó műgyűjtő, Dirsztay Béla ajándékozta a múzeumnak 1915-ben.
]]> A ketuba felső harmadában egy két mezőre osztott ovális címerpajzs egyik mezőjében levita jelvények, a másikban sólymok, mely a menyasszony családnevére: Falco utal. A címert övező hat medaillonban a 128. zsoltár verseinek vizuális értelmezése látható: „boldog, aki féli az örökkévalót, aki útjaiban jár! kezeid szerzeményét midőn eszed, boldog vagy és jó dolgod van. Feleséged akár a gyümölcstermő szőlőtő házad belsejében, gyermekeid akár az olajfacsemeték körülötte asztalodnak. Íme bizony így áldatik meg a férfi, aki féli az Örökkévalót! Áldjon meg téged az Örökkévaló Cionból és nézd Jeruzsálem jólétét élted minden napjaiban, és láss gyermekeket gyermekeidtől. Béke Izraelre!”
A díszes házasságlevél a zsidó múzeum elsőként megszerzett tárgya volt, melyet 1910-ben, pénzadományokból vásároltak.

Vőlegény: Abraham ben Zalman, menyasszony: Leona bat Chajim Falco

Tanúk: Mordechaj ben Samuel Chajim Bassan orvos és David Chajim ben Simon ]]> Az egyik legfontosabb parancsolat a „szaporodjál és sokasodjál”, ezért a házasságok elősegítése elsődleges fontosságú. A szegény lányok méltó kelengyéhez juttatása olyan magasabb célnak minősült már az ókorban is – a foglyok kiváltásához hasonlóan – amiért még a judaizmus legszentebbjét, tóratekercset is el szabad adni.
Magyarországon a 19. század közepén engedélyezték hivatalosan, hogy zsidók letelepedjenek és ingatlant bírhassanak a városokban. A modern nagyvárosi életforma kialakulása új társadalmi problémákat teremtett, melyekre a régi hagyományok adaptálásával új válaszok születtek. Ekkoriban alakultak a zsidó nőegyletek, olyan helyzetek orvoslására, melyek szinte ismeretlenek voltak a tradicionális közösségekben. A nagyvárosokba fiatal emberek, fiatal családok költöztek, anélkül a népes családi háttér nélkül, ami a falusi vagy kisvárosi életben még jellemző volt. Ha ilyen viszonyok között egy nő egyedül maradt, magának kellett a megélhetését biztosítania, gyermekeit felnevelnie. A nőegyletek tevékenységi körét az ilyen gondok alakították: ekkoriban alakultak a zsidó leányárvaházak, az özvegy nők otthonai és a női foglalkoztató műhelyek.
A család és anyagi háttér nélküli lányokat a nőegylet adta férjhez, ők adták az önálló háztartás felállítását biztosító kelengyét is. Az anyagi alapok megteremtésében bárki szerepet vállalhatott, a adományok összege többnyire szerény volt, viszont szinte mindenki részt vehetett benne.
A budai zsidó nőegylet ezüst adománygyűjtő perselyét a felirata szerint a szegény arák kiházasítására gyűjtő perselynek használták.
Feliratai:
A BUDAI IZR. HITKÖZSÉG
Adományok szegény arák támogatására
הכנסת כלה
Dr. Szabolcsi J. elnöksége alatt
1910]]> A keret képeit a héber olvasási iránynak megfelelően jobbról balra kell követnünk, a jobb felső sarokból indulva, az óramutató járásával ellentétesen. A felső három képen a betegség jeleneteit láthatjuk: a megbetegedett embert ágyában és az orvos látogatását. A baloldali képsorban már megjelennek a hevra kadisa tagjai is: meglátogatják a beteget, együtt imádkoznak, majd a halál beálltát követően két kalapos férfialak a korabeli gyakorlatnak megfelelően a halottat leteszi a földre. Ezt követően virrasztanak és imádkoznak, a földön fekvő, lepellel letakart halott fejénél gyertya ég. Ezután a holttest rituális megmosdatása szintén a hevra feladata, akik a megtisztított, fehér gyolcsból készült halotti ruhába öltöztetett holttestet koporsóba helyezik.
A temetéshez a hevra kadisa tagjai vállukon viszik a halottat a temetőbe, előttük a szentegylet egyik tagja kezében perselyt tartva adományokat gyűjt. A kép felirata a perselyeken is gyakran olvasható, jól ismert mondatot idézi, miszerint a jótékonyság megment a haláltól. (Példabeszédek 10:2, TB Sabat 156b) Az utolsó két kép vizuális bizonyítéka egy régi, a 19. században megszűntetett temetkezési gyakorlatnak: a halottat kiemelik a koporsóból, és amint az utolsó képen látható, koporsó nélkül, pusztán a halotti ruhában helyezik a sírba. Ezt az ősi szokást a modernizálódó államok azon közegészségügyi rendszabályai szüntették meg, melyek előírták a koporsós temetést.
(TZs)]]> Szabadkőművesek, Újpest- fényképalbum]]> IV/4. ]]> 2. A templom előcsarnoka
3. Benoschofskz Imre
4. Az avatási ünnepség közönsége
5. Az ünnepség közönsége
6. Közönség
7. A templom oltára
8. Az alapkő
9. Közönség
10. Kiss Arnold
11. Dr. Benoschofsky Imre főrabbi kalapácsütése
12. Cserkészekek felvonulása
13. Tórák
14. Jelentés
15. Lamotte alpolgármester kinyitja a templom kapuját
16. Az avatáshoz felvonulás a Tórákkal
17. Az okmány elhelyezése az alapkőbe
18. Dr. Benoschofsky Imre főrabbi avató beszéde
19. Biró Géza Chevra elnök
20. Tyroler József vállalkozó jelentést tesz az épités befejezésérol
21. Az énekkar imája
22. Az alapkőletételnél az énekkar a "Hiszekegyet" énekli
23. Az alapkőletétel közönsége
24. Az alapkő elhelyezése
25. Kiss Arnold
26. Kiss Arnold
27. Dr. Kriszhaber Adolf hitközségi elnök
28. Dr. Kertész Manó alöljáró
29. Dr. Stein Emil
30. Szántó Jeno az Országos Iroda alelnöke
31. Dr. Berényi Sándor a menház elnöke
32. Dr. Fődi Károly (a kép hiányzik)
33. Cserkészek vezetőinek kalapácsütése
34. Tórák
35. Vető Sándor épitási biz. elnök átnyújtja a templom kulcsot az elnöknek
36. Dr. Kriszhaber Adolf elnök beszédet intéz Lamotte alpolgármesterhez
37. Lamotte
38. Dr. Vidor Pál rabbi avató beszéde
39. Dr. Kriszhaber Adolf elnök beszéde
40. Dr. Csobádi Samu elnök beszéde
41. Dr. Szilárd Bertalan elöljáró beszéde
42. Lamotte alpolgármester beszéde
43. A közönség a "Hymnust" énekli
44. A templomközönsége
]]> IV/48. ]]>
"Készült a Chevra Kadisa pénztárából az alábbi vezető gabbajok idejében: Heller Mór-Hirschler Sámson-Deutsch Aser-Hirsch Israel-Lederer Mór-Beer Jomtov -Deutsch P. Chájim -Fischl Salamon-Liebermann Chájim-Mandl Chájim
A 612 (1852) évben a kis időszámítás szerint.]]> ]]> ]]>