Chorin Áron addigra már arról volt ismert, hogy a német területekről lassan beszivárgó új, modernebb gondolatokat követi – ezek egy részével Prágában, Ezékiel Landau jesivájában találkozhatott. Enyhíteni szerette volna a túl szigorú vallási törvényeket, a kecsege fogyasztása mellett engedélyezte volna a szombati vasúti uazást is. Nogah Hacedek című, 1818-ban megjelent művében a szertartások egyszerűsítését követelte: héber helyett német nyelvű imákat és prédikációt valamint orgonahasználatot is engedélyezett volna. Ezeket a korszakban radikálisnak tekintett gondolatait végül tekintélyes magyarországi rabbik kérésére visszavonta.
Chorin azonban nem előidézője, csak követője volt a reformoknak: a modernizálódó világ új problémák elé állította a zsidóságot. A felvilágosodás eszméi és a technikai fejlődés nyomán fellépő új helyzetek és jelenségek egyaránt zsidó vallásjogi válaszokat igényeltek, melyekre a rabbik a zsidó szövegek eltérő értelmezéséből adódóan különböző válaszokat adtak. Chorin a korszakban radikálisan újítóknak számítókat, melyekért egyesek kiátkozták, mások pedig a zászlójukra emelték. Ez a tény rávilágít a magyarországi zsidó közösség egyik legmeghatározóbb jellemzőjére: végzetes megosztottságára. Magyarország olvasztótégelyében egymás mellett éltek a szigorú ortodox szabályokat követők és az akkoriban formálódó reformok hívei; a keleti területeken pedig az askenázi többség mellett jelentős szefárd kisebbség is jelen volt. Ez a polarizáltság fennmaradt, és egyik meghatározójává vált a magyarországi zsidó közösség 19–20. századi történelmének.]]> Kecskeméti Ármin makói főrabbi]]> Az 1950-es Országos Gyűlés tablóképén]]> ]]>