A Zsidó Gimnáziumot hosszas tervezgetés után végül 1920-ban hozták létre, akkor, amikor a huszadik századi Európa első zsidókat korlátozó a rendelkezése, a numerus clausus törvény értelmében a zsidókat jelentős mértékben kiszorították a közép– és felsőoktatásból. A Zsidó Gimnázium a korszak egyik legszínvonalasabb oktatását nyújtó intézménye lett, egykori diákjai közül sokan váltak a tudományos világ meghatározó alakjaivá. A gimnázium igazgatója 1945 után Grünvald Fülöp lett, aki 1931 óta a Zsidó Múzeum állandó őre, tudományos munkatársa is volt. Amikor az államszocializmus éveiben az egyházi iskolákat államosították, és a gimnáziumi osztályoknak ki kellett költözniük az épületből, Grünvald megmentette ezeket az ablakokat, és átszállíttatta a múzeumba. Nem ez volt az egyetlen leletmentése: a háború és a holokauszt időszakában kollégájával, Naményi Ernővel megszervezték, hogy a múzeum értékes tárgyait a Magyar Nemzeti Múzeum pincéiben elrejthessék. A háborút követő években a kifosztott és elnéptelenedett zsidó közösségek megmaradt iratait, tárgyait és zsinagógai berendezési tárgyait szerezték meg a múzeum gyűjteménye számára.
A sors kegyetlen iróniája, hogy a korszellem végül őt sem kímélte: 1963-ban mondvacsinált okokra hivatkozva eltávolították a múzeumból, majd néhány hónap múlva elhunyt. Egykori gimnáziumi tanítványai ma is emlegetik, s fenntartják tudós tanáruk emlékét.
]]> Google Cultural Institute]]> A ketuba felső harmadában egy két mezőre osztott ovális címerpajzs egyik mezőjében levita jelvények, a másikban sólymok, mely a menyasszony családnevére: Falco utal. A címert övező hat medaillonban a 128. zsoltár verseinek vizuális értelmezése látható: „boldog, aki féli az örökkévalót, aki útjaiban jár! kezeid szerzeményét midőn eszed, boldog vagy és jó dolgod van. Feleséged akár a gyümölcstermő szőlőtő házad belsejében, gyermekeid akár az olajfacsemeték körülötte asztalodnak. Íme bizony így áldatik meg a férfi, aki féli az Örökkévalót! Áldjon meg téged az Örökkévaló Cionból és nézd Jeruzsálem jólétét élted minden napjaiban, és láss gyermekeket gyermekeidtől. Béke Izraelre!”
A díszes házasságlevél a zsidó múzeum elsőként megszerzett tárgya volt, melyet 1910-ben, pénzadományokból vásároltak.

Vőlegény: Abraham ben Zalman, menyasszony: Leona bat Chajim Falco

Tanúk: Mordechaj ben Samuel Chajim Bassan orvos és David Chajim ben Simon ]]> Az egyik legfontosabb parancsolat a „szaporodjál és sokasodjál”, ezért a házasságok elősegítése elsődleges fontosságú. A szegény lányok méltó kelengyéhez juttatása olyan magasabb célnak minősült már az ókorban is – a foglyok kiváltásához hasonlóan – amiért még a judaizmus legszentebbjét, tóratekercset is el szabad adni.
Magyarországon a 19. század közepén engedélyezték hivatalosan, hogy zsidók letelepedjenek és ingatlant bírhassanak a városokban. A modern nagyvárosi életforma kialakulása új társadalmi problémákat teremtett, melyekre a régi hagyományok adaptálásával új válaszok születtek. Ekkoriban alakultak a zsidó nőegyletek, olyan helyzetek orvoslására, melyek szinte ismeretlenek voltak a tradicionális közösségekben. A nagyvárosokba fiatal emberek, fiatal családok költöztek, anélkül a népes családi háttér nélkül, ami a falusi vagy kisvárosi életben még jellemző volt. Ha ilyen viszonyok között egy nő egyedül maradt, magának kellett a megélhetését biztosítania, gyermekeit felnevelnie. A nőegyletek tevékenységi körét az ilyen gondok alakították: ekkoriban alakultak a zsidó leányárvaházak, az özvegy nők otthonai és a női foglalkoztató műhelyek.
A család és anyagi háttér nélküli lányokat a nőegylet adta férjhez, ők adták az önálló háztartás felállítását biztosító kelengyét is. Az anyagi alapok megteremtésében bárki szerepet vállalhatott, a adományok összege többnyire szerény volt, viszont szinte mindenki részt vehetett benne.
A budai zsidó nőegylet ezüst adománygyűjtő perselyét a felirata szerint a szegény arák kiházasítására gyűjtő perselynek használták.
Feliratai:
A BUDAI IZR. HITKÖZSÉG
Adományok szegény arák támogatására
הכנסת כלה
Dr. Szabolcsi J. elnöksége alatt
1910]]> A keret képeit a héber olvasási iránynak megfelelően jobbról balra kell követnünk, a jobb felső sarokból indulva, az óramutató járásával ellentétesen. A felső három képen a betegség jeleneteit láthatjuk: a megbetegedett embert ágyában és az orvos látogatását. A baloldali képsorban már megjelennek a hevra kadisa tagjai is: meglátogatják a beteget, együtt imádkoznak, majd a halál beálltát követően két kalapos férfialak a korabeli gyakorlatnak megfelelően a halottat leteszi a földre. Ezt követően virrasztanak és imádkoznak, a földön fekvő, lepellel letakart halott fejénél gyertya ég. Ezután a holttest rituális megmosdatása szintén a hevra feladata, akik a megtisztított, fehér gyolcsból készült halotti ruhába öltöztetett holttestet koporsóba helyezik.
A temetéshez a hevra kadisa tagjai vállukon viszik a halottat a temetőbe, előttük a szentegylet egyik tagja kezében perselyt tartva adományokat gyűjt. A kép felirata a perselyeken is gyakran olvasható, jól ismert mondatot idézi, miszerint a jótékonyság megment a haláltól. (Példabeszédek 10:2, TB Sabat 156b) Az utolsó két kép vizuális bizonyítéka egy régi, a 19. században megszűntetett temetkezési gyakorlatnak: a halottat kiemelik a koporsóból, és amint az utolsó képen látható, koporsó nélkül, pusztán a halotti ruhában helyezik a sírba. Ezt az ősi szokást a modernizálódó államok azon közegészségügyi rendszabályai szüntették meg, melyek előírták a koporsós temetést.
(TZs)]]> ]]> Mendel Jakab 1493 és 1522 között volt zsidó prefektus, gyakorlatilag a magyarországi zsidó közösség vezetője. A prefektus tisztségét Mátyás király vezette be a zsidó közösség és a királyság közötti kapcsolattartás céljára, de a prefektusnak széleskörű jogai voltak a közösségen belül is. A tisztségre a zsidó közösség egy tagját nevezték ki, ellentétben a korábbi gyakorlattal, amikor a zsidók jogi képviselete egy keresztény főúr feladata volt. Mendel Jakab okleveleit saját, címerével és arcképével díszített pecsétjével hitelesítette, ami egyedülálló volt a korabeli európai gyakorlatban. A zsidó múzeum az 1930-as években másolatot szerzett a kassai levéltárban lévő, eredeti pecséttel ellátott Mendel oklevélről.
A pecsétrajz alapján készült 1935-ben, az Országos Gyűlés alkalmából a plakett. Előlapján Jakab Mendel héber betűs névmonogramja és címere látható magyar nyelvű körirattal, hátlapján pedig a pecsétrajza alapján hitelesnek tekintett portréja héber nyelvű köriratban. A felirat magyarul és héberül is: Izraelita Országos Gyűlés emlékére, Magyar Zsidó Múzeum, 1935.
A gyűlésen egyebek mellett a központi zsidó vezetés kérdéseit kívánták megtárgyalni. A neológ közösségek országos szervezete 1868-ban állt fel a Zsidó Kongresszus alkalmával, melyről az ortodox képviselők kivonultak, és amely végül a magyarországi zsidó közösség szervezeti szakadásához vezetett. A Zsidó Múzeum 1935-ben a Mendelek szerepének hangsúlyozásával történelmi legitimitást próbált adni a központi vezetésnek.
A plakettet a mindössze huszonnégy éves, tehetséges fiatal ötvös, Örkényi Strasser István készítette. A plakettből több példány készült, egyes példányai a múzeumban megvásárolhatóak voltak, s ellenértékük a gyűjteményt gazdagította.
Örkényi Strasser Istvánt 1944. október 11.-én munkaszolgálatosként vesztette életét, amikor egységét német katonák Kiskunhalas mellett lemészárolták.
]]> A politikai cionizmus gondolatával párhuzamosan a zsidó nemzeti gondolat a kulturális élet területén is megjelent. Ekkoriban indult a héber nyelvújító mozgalom, melynek eredményeképpen az évszázadokon keresztül a szakrális szférába visszahúzódó héber nyelv újra beszélt nyelvvé vált. A nemzeti művészeti megteremtésének kísérlete egybeesett az európai szecessziós mozgalmakkal, és elméleti és stíluskérdésekben is nagy hatást gyakorolt rá. A cionista nemzeti művészet kialakítására egy fiatal bevándorló művészekből álló csoport 1906-ban Jeruzsálemben létrehozta a Becalél Művészeti Akadémiát. Az intézet nevét Becalélról, a salamoni szentély építőmesteréről kapta, aki a zsidó művészet első alakja volt, s aki amellett, hogy a kellő mesterségbeli tudása volt, istentől eredő elhivatottsággal is rendelkezett.
A Becalél Akadémia megálmodója, szellemi és művészeti vezetője egy bolgár–zsidó szobrász, Boris Schatz volt. Az ő elképzelései szerint alakították ki a részlegeket, melyekben egy-egy kézműves iparág oktatása folyt. Követendő szempont volt, hogy a termékek nyersanyaga helybeli, Izraeli anyag legyen és lehessen háziipari körülmények között is művelni. A Becalélon a szecessziós összművészet (azaz Gesamtkunstwerk) jegyében az új zsidó életforma minden szükséges tárgyát igyekeztek művészi kivitelben megtervezni és előállítani. Az előállított termékek jelentős része hétköznapi használati tárgy volt: szőnyegek, bútorok és edények, a többi pedig dísztárgy.
A tárgyak stílusának kialakításánál a cionista eszmények által diktált stiláris elemeket használták. Ezek kialakításához gyűjtötték a tradicionális zsidó kézműves termékeket, és azok mintakincsét aktualizálva és új elemekkel bővítve alakították ki a jellegzetes, szecessziós Becalél stílust.
Mintakincsükben elsősorban a héber betűk és az izraeli növények, állatok, tájképek részletei domináltak. Theodor Herzlnek, a modern politikai cionizmus megálmodójának profilja korai halála után nagyon hamar ikonikus szimbólumává vált a tárgyaknak.
Herzl emlékplakettjét a Becalél vezető művésze, Boris Schatz készítette el bronzból.
A budapesti Zsidó Múzeum 1936-ban felvette a kapcsolatot a Becalél Akadémiával, ami igazi szellemi áttörésnek számított, hiszen a magyarországi zsidó közösség hagyományosan anticionista volt. A Herzl plakettet 1936-ban, műtárgycserével szerezte meg gyűjteménye számára a Magyar Zsidó Múzeum.


]]> A hét műtárgya]]> ]]> 90.21 ]]> Steinherz Jakab
Herzog Manó
Feldmann József
Flesch Ármin
Kohn Ármin
Pártos Sámuel
Schvarz Miksa
Ziegler Ignác
Elsass Bernát
Kecskeméti Lipót
Kohlbach Bernát
Eisler Mátyás
Klein (Konrád) József
Nádai Gyula
Rosenberg Ede
Fischer Gyula
Kriszhaber Béla
Bernstein Béla (képe hiányzik)
Diamant Gyula
Goldschmied Lipót
Spiro Jakab
Reichdorfer/Rudolfer Antal
Fényes Mór
Friedmann Dávid
Handler Simon
Lenke Manó
Löwy Ferenc
Pollák Miksa
Singer Bernát
Braun Salamon
Engelsmann Izidor
Frisch Ármin
Herskovits Mózes
Klein (Kiss) Arnold
Schwarz Mór
Steiner Márkus
Vajda Béla
Mandl Ármin
Nádai Gyula
Ungár Simon
]]> IV/39]]>