A torony alakú fűszertartók Európában a 16. századtól terjedtek el, és formájuk általában követi a területen alkalmazott építészeti elemeket, nem ritkán egy az egyben megmintázva középületek vagy akár templomok tornyait is.
A tornyok tetején gyakran látunk kis zászlócskákat, melyek az építészeti hatást fokozzák. A szintén gyakran alkalmazott kis csengettyűkkel együtt a fűszertartók mozgatása során lobognak, csilingelnek, amivel a szaglás mellett további érzékszerveket vonnak be a szertartás élvezetébe. A csengettyűk a rossz szellemek elriasztásában, távoltartásában is szerepet játszhatnak.
A részben aranyozott ezüstfiligrán torony zászlójának felirata szerint adományokból készült 1831-ben, és a Kanizsai Jótékonysági Egylet tulajdona.
A Batthyányiak birtokát képező Nagykanizsán a 18. század első felétől működött a hitközség. Számos jótékonysági, kulturális és más feladatokat ellátó egyesület működött a közösségben. 1829-ben a zsinagógai szertartások művészi színvonalának emelése érdekében férfikórust szerveztek, s bevezették a bécsi kántor, Salamon Sulzer szerzeményeit. Magyarországon először itt használtak zsinagógában orgonát 1845-ben, Löw Lipót rövid nagykanizsai rabbiskodása idején. 1884-ben itt alkalmazták az Országos Rabbiképző Intézet első végzettjét, Neumann Edét, aki bevezette a Geiger Ábrahám féle német reform imakönyv használatát Nagykanizsán.
Felirat a zászlócskán:
ועשה מהנדבות
בשנת תקצא
"Készült az adományokból az 591.(1831.) évben"
Alsó részén:
כוס זה - שיין - לצדקה
קאנישא
"A kanizsai cedoko (hitközség) tulajdona"
]]> A zsidó újév, Ros Hasana ősszel, szeptember – októberben van. A hagyomány szerint ezeken a napokon dől el minden teremtmény sorsa, Ros Hasana a megtérés napja. A zsinagógában a Tórából Izsák feláldozásának történetét olvassák fel. A zsinagógai ünnepi liturgia legkiemelkedőbb pillanata a sófárfúvás. Ez a hangszer kosszarvból készül, s arra az eseményre emlékeztet, hogy az első sófár annak a kosnak a szarvából készült, melyet Ábrahám végül Izsák helyett áldozott fel, miután Isten meggyőződött hűségéről.
A Zsidó múzeum gyűjteményében számos régi sófár található. A teljesen egyszerű, naturális darabok mellett léteznek feliratos és megfaragott darabok is annak emlékeként, hogy az Isten dicsőítésére használt tárgyakat a lehető legelmélyültebb, vallásos tisztelettel övezett munkavégzés során alakították ki.
]]> Felirata:
"Sátrakban lakjatok hét napig"
בסכת תשבו שבעת ימים
3Mózes 23:42:]]> A 18-19. században a zsidók többsége még falun élt, s házaló kereskedésből, terményfelvásárlásból, a földesúri javak bérletéből tartotta fenn magát, népes családját és a zsidó közösségi intézményeket. A reformkorban fokozatosan bekapcsolódhattak az akkoriban fejlődésnek induló magyar ipar megteremtésébe, s a modernizáció fontos elemévé váltak.
A később világhírűvé váló herendi porcelángyárat Fischer Mór tatai fazekas alapította 1839-ben. A herendi gyárban készült szédertálak között két különleges, széderező család festett képét ábrázoló is található. Mindkettő peremén a szédereste hagyományos mozzanatainak felsorolása látható kis medaillonokban. A tálak öblébe egy-egy széderestét tartó családot festettek. Mindkét kép olyan, amely a zsidó közösségben ismert volt a tizenkilencedik század közepe-vége felé. A rózsaszín tálban lévő kép az 1609-ben megjelent egyik első illusztrált, nyomtatott széderesti elbeszélés, a velencei haggada egyik jelenete után készülhetett, míg a kék tálban lévő Oppenheim 1867 körül készült széderjelenetének adaptációja.
A rózsaszín szédertál a Magyar Zsidó Múzeum első tárgyai közül való: 1914-ben került a gyűjteménybe a pápai Lövy Lipót ajándékaként. A kék tálat 1945 után, a Joint anyagi segítségével vásárolta meg a múzeum.
]]> Az amszterdami haggadát Salamon ben Joseph nyomtatta, illusztrátora Abraham ben Jacob volt, aki kereszténynek született, majd felnőttként tért át a zsidó hitre. Abraham ben Jacob ismerte Matthaeus Merian 1625 és 1630 között megjelent Icones Bilicae című sorozatát, azaz az Ó- és az Újszövetség történeteihez készült rézmetszeteit. A haggada illusztrációinak elkészítéséhez Abraham ben Jacob Merian képeit használta úgy, hogy a keresztény szimbólumokat elhagyta, esetleg kisebb-nagyobb módosításokkal igazította hozzá a képeket az új tartalomhoz.
Széderjelenete az utolsó vacsora jelentét használja.
A képek elterjedtségét jelzi, hogy nem csak nyomtatott könyvekben, hanem fém- és kerámia tárgyakon is találkozhatunk velük.
A 18. századi óntálon a jelenetet a képhez illő, Mózes második könyvéből vett idézet keretezi:
וככה תאכלו אתו
מתניכם חגרים נעליכם
ברגליכם ומקלכם בידכם -פסח הוא לה''

„Ekképpen egyétek azt: csipőitek átövezve, saruitok lábaitokon, bototok a kezetekben, egyétek azt sietséggel, pészah az az Örökkévalónak.”
]]> Német vagy tiroli]]> Haggadah published by the National Hungarian Jewish Relief Action]]> A Haggada tartalmazza az egyiptomi kivonulás történetét, az ünnepi szokásokat, imákat, s egyben a szédereste szertartáskönyve is.
A haggada szó szerint elbeszélést jelent, s arra a bibliai parancsra utal, amely a zsidó nép kötelességévé teszi a kivonulás történetének generációról generációra való továbbörökítését. Írásba foglalása, szerkesztése ugyanarra az időszakra tehető, amikor a judaizmus többi, korábban csak szóban továbbörökített hagyományát is lejegyezték, az időszámításunk szerinti 3–6. század közötti időszakban.
A szöveget gyakran kísérik illusztrációk, melyek vizuális kommentárként jelennek meg az ősi szöveg mellett. Képi világuk a zsidó nép szabadulásának bibliai történetét aktualizálták minden korszakban.
Az Országos Magyar Zsidó Segítő Akció 1939-ben alakult meg azzal a céllal, hogy a zsidótörvények miatt segélyezésre szoruló tömegek ellátásához a megfelelő anyagi alapot előteremtse. A Haggadát 1942-ben jelentették meg, „hogy az egyiptomi rabszolgaságból való csodás kiszabadulás példájával hasson a jelen nemzedékre.” A bevezető szöveget az OMZSA vezetője, Ribáry Géza írta, a héber szöveget Kohn Zoltán rabbi fordította és magyarázta. A szertartás során énekelt részeket Szabolcsi Bence kottamellékletével közölték. A haggada hagyományos tartalmát Munkácsi Ernőnek, a Zsidó Múzeum elnökének az illusztrált haggadákról szóló művészettörténeti tanulmánya egészítette ki.
A Haggada feketével és pirossal nyomtatott díszítése ókori egyiptomi minták felhasználásával, Göndör Bertalan tervei szerint készült. A héber szövegek nyomtatásához a Jeruzsálemben
1930-ban megjelent Nahum Lipschitz – féle haggada kiadás betűtípusát választották.
Az 1940-es években Munkácsi Ernő és Ribáry Géza is vezető szerepet töltöttek be a Zsidó Múzeumban, így a kiadványból több példány is található a gyűjteményben.
]]> (Hungarian acronym OMZSA stands for the the National Hungarian Jewish Relief Action)]]> 66.425]]> ]]>
Illusztrációk: Minden kocka színes virágkeretben 
Illustrations: Every medallion is in a wreath of flowers]]> A tárgyat a Pesti Chevra Kadisa elöljárója, Winterberg Gyula udvari tanácsos ajándékozta a Zsidó Múzeumnak alapítása évében.
Felirata:
להדליק נר חנוכה
"Hogy felgyújtsuk a hanukai lángot"]]> II. József felvilágosult abszolutista uralkodó volt, s egységes, centralizált, modern állam megteremtésén dolgozott. 1783-ban adta ki azt a rendeletét, mellyel a zsidó közösséget szerette volna integrálni a társadalomba, s ehhez számos, a zsidó közösségek által is eltérően értelmezett szabályt vezetett be. Biztosította a zsidó népesség szabad költözését akár a városokba is, engedélyezte, hogy a zsidók minden foglalkozást űzhessenek, földet bérelhessenek és akár egyetemre is járhassanak. Az egységes kulturális közeg megteremtéséhez elrendelte államilag felügyelt zsidó iskolák felállítását, amelyben a felvilágosodás elveinek megfelelő tananyagot tanítottak. A zsidó tanok ellenőrzése érdekében megtiltotta héber nyelvű könyvek behozatalát az országba, de engedélyezte, hogy az Egyetemi Nyomda – a korabeli Magyarország egyik legjobb nyomdája! – nyomtassa a zsidó közösségben használt héber betűs könyveket. Alattvalóit egységes, civilizált népességnek akarta látni, ami hatalmas ellenállást váltott ki a tradíciójuk elvesztésétől félő közösségekben. Azt a rendeletét, amelyben elrendelte a szakáll levágását, az óriási tiltakozás miatt vissza kellett vonnia. A polgári jogegyenlőségért küzdő felvilágosultabb zsidó tömegek lelkesen fogadták reformjait, őt magát a valaha trónon ült legnagyobb humanistaként köszöntötték. A tradícióikat féltő, erősen vallásos tömegek ugyanakkor minden bajok forrásának tekintették a modernizációt pártoló uralkodót, aki reformjaival megbontotta a zsidó közösség egységét.
Halála után a reformjainak egy részét utóda, II. Lipót folytatta, de az ő halála után a zsidó közösség emancipációja újabb fél évszázadra megtorpant. II. József és II. Lipót alakja a jogegyenlőségért folytatott küzdelmek során szimbolikussá nőtt, s portréjuk ezért jelenhetett meg akár a figurális ábrázolást elméletileg tiltó zsidó művészetben, szertartási tárgyakon.
Múzeumunk gyűjteményében van teljesen hasonló tárgy II. Lipót portréjával is. A kiállított példány csonka: a bécsi Zsidó Múzeumban lévő ugyanilyen tárgy alapján tudjuk, hogy a padka hátlapján lévő oroszlánok eredetileg koronát tartottak az uralkodó feje fölé, megkétszerezve ezzel a tárgy magasságát.
A II. József portréjával díszített tárgyat özv. Pap Béláné helyezte letétbe a gyűjteményben
1933-ban. A hanukkai mécses azóta folyamatosan szerepel az állandó kiállításban jelezve, hogy a múzeumot magáénak érző pesti zsidó közösség fontosnak tartja a jogegyenlőséget és a polgári érvényesülés lehetőségét, melyet a történelemben elsőként a felvilágosodás korának reformjai adtak meg számára. ]]>