In: Gideon Hausner: Ítélet Jeruzsálemben. Az Eichmann-per története. Budapest: Európa, 1984. 483-484. oldal

1944 októberében Reich Jenőt Auschwitzból átszállították Kauferingbe (Landsberg), ahol 1945 március 8-án, néhány héttel a tábor felszabadítása előtt elhunyt.

]]> XX-F-48]]>
Bruck Hermin ceruzarajza Leopold Samuról, Abbazia, 1896
Leopold Samu teveháton a Keopsz piramisnál, 1896. október 26
Beragasztott névjegyek és préselt szentföldi virágok
Leopold Samu útlevele a Török Birodalom belsejébe]]> (IV/55) ]]> (TZs) ]]>

Kornfeld 1852-ben született a csehországi Goltsch-Jenikauban. Szeszfőzde-bérlő apja taníttatni akarta gyerekeit: Zsigmond fivéreit orvosi és ügyvédi pályára küldte. Mire azonban rá került volna a sor, apja megvakult, majd meghalt, ezért Zsigmond kénytelen volt kimaradni a gimnáziumból és munka után nézni. Mindenesként kezdett dolgozni egy prágai bankban, ahol tehetsége és hihetetlen munkabírása révén villámgyorsan emelkedett a ranglétrán. 1877 decemberében Albert Rothschild felkérte Kornfeldet, hogy menjen Magyarországra és vegyen részt a Rothschild érdekeltségbe tartozó, a Credit-Anstalt „ikerbankjának” tekinthető Magyar Általános Hitelbank irányításában. Pár évvel korábban, 1873-ban Magyarországot pénzügyi összeomlás fenyegette, amitől egy Rothschild-érdekeltségű konzorcium 153 millió osztrák ezüstforintnyi gyorshitele mentette meg, ezért a Rothschildok számára alapvető fontosságú volt a magyar pénzügyi rendszer stabilitása. Kornfeld Pestre költözött és munkához látott. A konszolidációt betetőző Wekerle-féle pénzreformban, a korona 1892-es bevezetésében is döntő szerepet játszott. A huszadik század első évtizedére Kornfeld a magyar politikai-gazdasági elit köztiszteletnek örvendő és megkerülhetetlen tagjává vált. 1901 decemberétől a Felsőház örökös tagja, 1909-ben (halála előtt) megkapta a bárói címet is, azaz a magyarul sem tudó szegény banki mindenesből harminc év alatt magyar nemessé vált. Ugyanakkor nem keresztelkedett ki, sőt komoly szerepet vállalt a zsidó közéletben is.

]]> Pollák Manó könyvéhez gyűjtött kép]]> ]]> A ketuba felső harmadában egy két mezőre osztott ovális címerpajzs egyik mezőjében levita jelvények, a másikban sólymok, mely a menyasszony családnevére: Falco utal. A címert övező hat medaillonban a 128. zsoltár verseinek vizuális értelmezése látható: „boldog, aki féli az örökkévalót, aki útjaiban jár! kezeid szerzeményét midőn eszed, boldog vagy és jó dolgod van. Feleséged akár a gyümölcstermő szőlőtő házad belsejében, gyermekeid akár az olajfacsemeték körülötte asztalodnak. Íme bizony így áldatik meg a férfi, aki féli az Örökkévalót! Áldjon meg téged az Örökkévaló Cionból és nézd Jeruzsálem jólétét élted minden napjaiban, és láss gyermekeket gyermekeidtől. Béke Izraelre!”
A díszes házasságlevél a zsidó múzeum elsőként megszerzett tárgya volt, melyet 1910-ben, pénzadományokból vásároltak.

Vőlegény: Abraham ben Zalman, menyasszony: Leona bat Chajim Falco

Tanúk: Mordechaj ben Samuel Chajim Bassan orvos és David Chajim ben Simon ]]> Chorin Áron addigra már arról volt ismert, hogy a német területekről lassan beszivárgó új, modernebb gondolatokat követi – ezek egy részével Prágában, Ezékiel Landau jesivájában találkozhatott. Enyhíteni szerette volna a túl szigorú vallási törvényeket, a kecsege fogyasztása mellett engedélyezte volna a szombati vasúti uazást is. Nogah Hacedek című, 1818-ban megjelent művében a szertartások egyszerűsítését követelte: héber helyett német nyelvű imákat és prédikációt valamint orgonahasználatot is engedélyezett volna. Ezeket a korszakban radikálisnak tekintett gondolatait végül tekintélyes magyarországi rabbik kérésére visszavonta.
Chorin azonban nem előidézője, csak követője volt a reformoknak: a modernizálódó világ új problémák elé állította a zsidóságot. A felvilágosodás eszméi és a technikai fejlődés nyomán fellépő új helyzetek és jelenségek egyaránt zsidó vallásjogi válaszokat igényeltek, melyekre a rabbik a zsidó szövegek eltérő értelmezéséből adódóan különböző válaszokat adtak. Chorin a korszakban radikálisan újítóknak számítókat, melyekért egyesek kiátkozták, mások pedig a zászlójukra emelték. Ez a tény rávilágít a magyarországi zsidó közösség egyik legmeghatározóbb jellemzőjére: végzetes megosztottságára. Magyarország olvasztótégelyében egymás mellett éltek a szigorú ortodox szabályokat követők és az akkoriban formálódó reformok hívei; a keleti területeken pedig az askenázi többség mellett jelentős szefárd kisebbség is jelen volt. Ez a polarizáltság fennmaradt, és egyik meghatározójává vált a magyarországi zsidó közösség 19–20. századi történelmének.]]>