A tárgyat a Pesti Chevra Kadisa elöljárója, Winterberg Gyula udvari tanácsos ajándékozta a Zsidó Múzeumnak alapítása évében.
Felirata:
להדליק נר חנוכה
"Hogy felgyújtsuk a hanukai lángot"]]> II. József felvilágosult abszolutista uralkodó volt, s egységes, centralizált, modern állam megteremtésén dolgozott. 1783-ban adta ki azt a rendeletét, mellyel a zsidó közösséget szerette volna integrálni a társadalomba, s ehhez számos, a zsidó közösségek által is eltérően értelmezett szabályt vezetett be. Biztosította a zsidó népesség szabad költözését akár a városokba is, engedélyezte, hogy a zsidók minden foglalkozást űzhessenek, földet bérelhessenek és akár egyetemre is járhassanak. Az egységes kulturális közeg megteremtéséhez elrendelte államilag felügyelt zsidó iskolák felállítását, amelyben a felvilágosodás elveinek megfelelő tananyagot tanítottak. A zsidó tanok ellenőrzése érdekében megtiltotta héber nyelvű könyvek behozatalát az országba, de engedélyezte, hogy az Egyetemi Nyomda – a korabeli Magyarország egyik legjobb nyomdája! – nyomtassa a zsidó közösségben használt héber betűs könyveket. Alattvalóit egységes, civilizált népességnek akarta látni, ami hatalmas ellenállást váltott ki a tradíciójuk elvesztésétől félő közösségekben. Azt a rendeletét, amelyben elrendelte a szakáll levágását, az óriási tiltakozás miatt vissza kellett vonnia. A polgári jogegyenlőségért küzdő felvilágosultabb zsidó tömegek lelkesen fogadták reformjait, őt magát a valaha trónon ült legnagyobb humanistaként köszöntötték. A tradícióikat féltő, erősen vallásos tömegek ugyanakkor minden bajok forrásának tekintették a modernizációt pártoló uralkodót, aki reformjaival megbontotta a zsidó közösség egységét.
Halála után a reformjainak egy részét utóda, II. Lipót folytatta, de az ő halála után a zsidó közösség emancipációja újabb fél évszázadra megtorpant. II. József és II. Lipót alakja a jogegyenlőségért folytatott küzdelmek során szimbolikussá nőtt, s portréjuk ezért jelenhetett meg akár a figurális ábrázolást elméletileg tiltó zsidó művészetben, szertartási tárgyakon.
Múzeumunk gyűjteményében van teljesen hasonló tárgy II. Lipót portréjával is. A kiállított példány csonka: a bécsi Zsidó Múzeumban lévő ugyanilyen tárgy alapján tudjuk, hogy a padka hátlapján lévő oroszlánok eredetileg koronát tartottak az uralkodó feje fölé, megkétszerezve ezzel a tárgy magasságát.
A II. József portréjával díszített tárgyat özv. Pap Béláné helyezte letétbe a gyűjteményben
1933-ban. A hanukkai mécses azóta folyamatosan szerepel az állandó kiállításban jelezve, hogy a múzeumot magáénak érző pesti zsidó közösség fontosnak tartja a jogegyenlőséget és a polgári érvényesülés lehetőségét, melyet a történelemben elsőként a felvilágosodás korának reformjai adtak meg számára. ]]>
ישראל דירירה הי'ו

I.D. 5619

(Derera Izrael a temesvári szefárd hitközség elnöke volt)

]]> Purim plate]]> Az ábrázolás alapja a megillai történet egy jelenete. Mordehájt királyi díszruhában lóháton, a kantárt Hámán tartja.

Feliratai:
ז''י''ב ומשלוח מנות איש לרעהו ומתנות לאביונים תקכ''ח ל
Monogram: D.J.B.
"Küldjenek ajándékokat barátaiknak és adományokat a szűkölködőknek"
(Idézet Eszter könyvéből)
דער ש''מ''ט גהערט זעליגמן ליבש ואשתו מרת יאכט תחי'' מבייאר
שהאל
"E tányér Zeliamon Leiber és neje Jashet tulajdonában a bajai templomból"
הברון ממרדכי=Áldott legyen Mordecháj
ארור המן=Átkozott legyen Hámán
גוט פורים=Jó purimot!]]>
Benoschofsky Ilona, Scheiber Sándor: A Budapesti Zsidó Múzeum. Budapest: Corvina, 1985. 116

Kriza Ildikó, szerk.: A hagyomány kötelékében. Tanulmányok a magyarországi zsidó folklór köréből. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1990. ill. 34
]]> Az üvegképeken jobbára bibliai történetek ábrázolásait láthatjuk: Dávid és Góliát, Izsák feláldozása, Mózes megtalálása, Hámán és Mordechaj, Dániel látomása, Fáraó álma, Dávid király imája, Babilon vizeinél, Salamon házavató imája, Dániel az oroszlánveremben, Deborah, Becalél. A bibliai témákat két történeti kép egészíti ki: Juda Halévi halála és Majmonidész tanítványai körében.
A Magyar Zsidó Múzeum első kiállítása 1916-ban, egy lipótvárosi lakásban nyílt meg, jelenlegi helyére 1932-ben költözött. Ezt az tette lehetővé, hogy a hitközség megszerezte a Dohány utcai zsinagóga melletti telket, melyen felépítette a múzeum jelenlegi épületét. Korábban itt zárt házsor volt, és a Wesselényi utcának nem volt kivezetése a kiskörút felé. 1896-ban, a millenniumi városrendezési munkák részeként ezt korrigálták, és lebontották azt a házat, melyben 1860-ban megszületett Theodor Herzl, a modern politikai cionizmus első képviselője. A klasszicista épület a mai Wesselényi és Dohány utcák sarkán állt, ott, ahol ma a múzeum előtti füves tér található.
A modern kultúrház építésével párhuzamosan lebontották a zsinagóga bal oldali előreugró szárnyának kétharmadát, hogy a zsinagóga homlokzata láthatóvá váljon, és az épület betölthesse a neki szánt reprezentatív szerepet. A múzeum épülete a zsinagógával egyező külső burkolattal, nyitott árkádsorral készült el. Az eredeti tervekben a telek hátsó traktusában, szintén 1931-ben felépített Hősök zsinagógája és a múzeum között árkádsorokkal körülvett kert szerepelt, melybe még vízmedencét is terveztek. A tervek nem válhattak valóra, mert a második világháborúban az itt kialakított gettóban meghaltak egyik tömegsírja lett a kert, ahol 2222 mártír nyugszik. Az üvegablak-sor erre a kertre néz.





]]> A zsinagógák berendezésének jellegzetes, a zsidó népművészetet jellemző darabjai a sivviti táblák. Nevüket a rajtuk szereplő zsoltáridézet kezdő szaváról kapták: „Sivviti Adonáj …. Az Örökkévalót mindig magam előtt tartottam” (Zsoltárok könyve, 16:8) A papírkivágás a 18-19. században lett népszerű a zsidó közösségekben, elsősorban a lengyel és a galíciai területeken. Ezzel a technikával elsősorban férfiak dolgoztak, jesiva-bóherek, melammedek és tanítványaik.
A sivviti különösen szép példája a papírkivágásoknak. Különlegessége, hogy az általános gyakorlattal szemben nem színezett, a fehéren hagyott papír gazdag csipkemintát ad ki, melyben szinte kizárólag a héber betűk dominálnak. Feliratai a zsinagógákban és zsinagógai tárgyakon gyakori mondatok, elsősorban zsoltár-idézetek. Felül középen kezdődik a frigyszekrényeken is gyakori felirat: „Napkeltétől napnyugtáig dicsérve legyen az Örökkévaló neve”. A zsoltárvers két vázából kiindulva félkörívesen veszi körül a lap középpontjában lévő, legnagyobb betűkkel írt négybetűs istennevet. A lap tetején nagy betűkkel kiemelve a zsoltárvers első szava „Mizrah” = kelet utal egyben a tárgytípus másik funkciójára, az ima keleti irányának jelölésére. A tábla négy sarkában Jeruzsálemre és Cionra utaló zsoltáridézetek, az egyéb mondatszalagokban az Örökkévaló segítségét kérő idézetek szerepelnek. A betűk mellett gazdag növényi ornamentika, valamint két-két szarvas és oroszlán alakja díszíti a sivviti táblát.]]> A kettős szék a körülmetéléshez kapcsolódó rabbinikus kommentárok alapján alakult ki, első írásos nyoma egy hetedik századi kódexben, a Mahzor Vitry-ben olvasható. A szokás szerint a baloldali ülésen ül a gyermeket az ölében tartó kvater vagy szandek, míg a jobboldalon az újszülötteket védelmező Élijáhu, (azaz Illés próféta) foglal helyet. Élijáhu alakja a hagyományban szorosan összefonódott a születés és a körülmetélés eseményeivel. Ő az, aki jelenlétével távol tartja a rontó, ártó démonokat, különösen Ádám legendabéli első feleségét, Lilitet, aki kíséretével együtt az újszülöttek elpusztítására tör. Élijáhu e szerepének eredetét a rabbinikus bibliakommentárok között kell keresnünk. Élijáhu volt, aki megújította a szövetséget Isten és a bibliai zsidó közösség között, így ő az is, aki őrködik, amikor egy újszülött a körülmetélés révén a zsidó nép tagjává válik.
A kettős Élijáhu székek a zsinagóga berendezéséhez tartoztak, kivitelezésük és stílusuk a korszak bútorművességének gyakorlatát követi. Magyarországon is általánosan használták, de a tizenkilencedik század vége felé kiszorultak a használatból. Ebben az időszakban a közegészségügyi hatóságok fokozottan ügyeltek a születés körüli eseményekre, s voltak kísérletek arra is, hogy a körülmetéléseket a bábák felügyelete alá vonják.
A használatból kiszorult székek közül néhányat a Zsidó Múzeum őrzött meg.
Felirat a peremének jobb sarkában:
סנדקאות
"A koma ülőhelye"
Bal sarkában:
תריז לפק
"A 617. évben (1857) a kis időszámítás szerint"
]]> Köszönőlevél]]> A tizennyolcadik századi, itáliai barokk amulettből számos példány ismert. A tárgy belsejében, a tetején lévő szalagcsokor és az alul látható szőlőfürt között kis fémrúdra tekercselték azt a mágikus szövegekkel teleírt pergamendarabkát, amelynek az amulett védelmező hatását tulajdonították. Az ezüst tokon a gazdag akantuszleveles díszítés között a zsidó ikonográfia számos szimbóluma megtalálható, elsősorban olyanok, melyek a szentéllyel és isten védelmező erejével kapcsolatosak.
A szalagcsokor alatt a baldachin egyik oldalán a főpap két jellegzetes attribútumát, a főpapi süveget és a füstölőt, másik oldalán pedig a törvényadás és a megváltás szimbólumait, a tízparancsolat két kőtábláját és a szentélybéli menórát láthatjuk. Mindkét oldalon felhők között a Shaddai azaz Örökkévaló olvasható, mely a kimondhatatlan és leírhatatlan nevű isten egyik lehetséges megnevezése a zsidó hagyományban.
A tárgyat a neves zsidó műgyűjtő, Dirsztay Béla ajándékozta a múzeumnak 1915-ben.
]]> A ketuba felső harmadában egy két mezőre osztott ovális címerpajzs egyik mezőjében levita jelvények, a másikban sólymok, mely a menyasszony családnevére: Falco utal. A címert övező hat medaillonban a 128. zsoltár verseinek vizuális értelmezése látható: „boldog, aki féli az örökkévalót, aki útjaiban jár! kezeid szerzeményét midőn eszed, boldog vagy és jó dolgod van. Feleséged akár a gyümölcstermő szőlőtő házad belsejében, gyermekeid akár az olajfacsemeték körülötte asztalodnak. Íme bizony így áldatik meg a férfi, aki féli az Örökkévalót! Áldjon meg téged az Örökkévaló Cionból és nézd Jeruzsálem jólétét élted minden napjaiban, és láss gyermekeket gyermekeidtől. Béke Izraelre!”
A díszes házasságlevél a zsidó múzeum elsőként megszerzett tárgya volt, melyet 1910-ben, pénzadományokból vásároltak.

Vőlegény: Abraham ben Zalman, menyasszony: Leona bat Chajim Falco

Tanúk: Mordechaj ben Samuel Chajim Bassan orvos és David Chajim ben Simon ]]> Az egyik legfontosabb parancsolat a „szaporodjál és sokasodjál”, ezért a házasságok elősegítése elsődleges fontosságú. A szegény lányok méltó kelengyéhez juttatása olyan magasabb célnak minősült már az ókorban is – a foglyok kiváltásához hasonlóan – amiért még a judaizmus legszentebbjét, tóratekercset is el szabad adni.
Magyarországon a 19. század közepén engedélyezték hivatalosan, hogy zsidók letelepedjenek és ingatlant bírhassanak a városokban. A modern nagyvárosi életforma kialakulása új társadalmi problémákat teremtett, melyekre a régi hagyományok adaptálásával új válaszok születtek. Ekkoriban alakultak a zsidó nőegyletek, olyan helyzetek orvoslására, melyek szinte ismeretlenek voltak a tradicionális közösségekben. A nagyvárosokba fiatal emberek, fiatal családok költöztek, anélkül a népes családi háttér nélkül, ami a falusi vagy kisvárosi életben még jellemző volt. Ha ilyen viszonyok között egy nő egyedül maradt, magának kellett a megélhetését biztosítania, gyermekeit felnevelnie. A nőegyletek tevékenységi körét az ilyen gondok alakították: ekkoriban alakultak a zsidó leányárvaházak, az özvegy nők otthonai és a női foglalkoztató műhelyek.
A család és anyagi háttér nélküli lányokat a nőegylet adta férjhez, ők adták az önálló háztartás felállítását biztosító kelengyét is. Az anyagi alapok megteremtésében bárki szerepet vállalhatott, a adományok összege többnyire szerény volt, viszont szinte mindenki részt vehetett benne.
A budai zsidó nőegylet ezüst adománygyűjtő perselyét a felirata szerint a szegény arák kiházasítására gyűjtő perselynek használták.
Feliratai:
A BUDAI IZR. HITKÖZSÉG
Adományok szegény arák támogatására
הכנסת כלה
Dr. Szabolcsi J. elnöksége alatt
1910]]>