A zsidó újév, Ros Hasana ősszel, szeptember – októberben van. A hagyomány szerint ezeken a napokon dől el minden teremtmény sorsa, Ros Hasana a megtérés napja. A zsinagógában a Tórából Izsák megkötözésének történetét olvassák fel. A zsinagógai ünnepi liturgia legkiemelkedőbb pillanata a sófárfúvás. Ez a hangszer kosszarvból készül, s arra az eseményre emlékeztet, hogy az első sófár annak a kosnak a szarvából készült, melyet Ábrahám végül Izsák helyett áldozott fel, miután Isten meggyőződött hűségéről.
A Zsidó múzeum gyűjteményében számos régi sófár található. A teljesen egyszerű, naturális darabok mellett léteznek feliratos és megfaragott darabok is annak emlékeként, hogy az Isten dicsőítésére használt tárgyakat a lehető legelmélyültebb, vallásos tisztelettel övezett munkavégzés során alakították ki. ]]> A torony alakú fűszertartók Európában a 16. századtól terjedtek el, és formájuk általában követi a területen alkalmazott építészeti elemeket, nem ritkán egy az egyben megmintázva középületek vagy akár templomok tornyait is.
A tornyok tetején gyakran látunk kis zászlócskákat, melyek az építészeti hatást fokozzák. A szintén gyakran alkalmazott kis csengettyűkkel együtt a fűszertartók mozgatása során lobognak, csilingelnek, amivel a szaglás mellett további érzékszerveket vonnak be a szertartás élvezetébe. A csengettyűk a rossz szellemek elriasztásában, távoltartásában is szerepet játszhatnak.
A részben aranyozott ezüstfiligrán torony zászlójának felirata szerint adományokból készült 1831-ben, és a Kanizsai Jótékonysági Egylet tulajdona.
A Batthyányiak birtokát képező Nagykanizsán a 18. század első felétől működött a hitközség. Számos jótékonysági, kulturális és más feladatokat ellátó egyesület működött a közösségben. 1829-ben a zsinagógai szertartások művészi színvonalának emelése érdekében férfikórust szerveztek, s bevezették a bécsi kántor, Salamon Sulzer szerzeményeit. Magyarországon először itt használtak zsinagógában orgonát 1845-ben, Löw Lipót rövid nagykanizsai rabbiskodása idején. 1884-ben itt alkalmazták az Országos Rabbiképző Intézet első végzettjét, Neumann Edét, aki bevezette a Geiger Ábrahám féle német reform imakönyv használatát Nagykanizsán.
Felirat a zászlócskán:
"Készült az adományokból az 591.(1831.) évben"
Alsó részén:
"A kanizsai cedoko (hitközség) tulajdona"
]]> A kötéstábla egyik oldalán domborított szíven héber betűs német/jiddis felirat van: „Cum andenken von zammlikhen mitgliedern der sohre tov cu Pápa 1850.” (Emlékül a jót kedvelők valamennyi tagjától, Pápa, 1850.) A másik oldalán fekvő oroszlán alakja látszik. Az oroszlán alakja a zsidó ikonográfia jellemző gyakorlatának megfelelően a tulajdonos (Löw) nevére utal.
A kötéstábla héber és latin betűs könyvek bekötéséhez is használható. Latin betűs könyveknél a címlapon a feliratos szív látszik, míg a héber betűs könyvek olvasási irányának megfelelően ekkor az oroszlán–motívum van a címoldalon.
]]>
A kötéstáblát Löw Bécsben élő örökösei 1935-ben a Zsidó Múzeumnak ajándékozták, azonban a nemesfém tárgy Bécsből Budapestre juttatása rendkívüli nehézségekbe ütközött. Végül a múzeum egyik vezetője, Naményi Ernő Bécsben élő volt anyósán keresztül, magánúton juttatták a gyűjteménynek. A Zsidó Múzeum 1942-ben emlékkiállítással emlékezett meg Löw Lipót munkásságáról.
]]> A sivviti táblák általában gazdagon díszítettek. Díszítésüknek olyannak kell lennie, ami az előimádkozó figyelmét a zsidó értékekre összepontosítja, s ezzel is segíti az imádkozás közbeni elmélyedést.
Jellemzőek a mikrográfiás ábrázolások, amikor a szent szövegeket nagyon apró betűkkel írva különféle absztrakt, növényi, állati vagy emberi figurákká rendezi az írnok. A műfaj kialakulását elősegítette, hogy a második parancsolat figurális ábrázolást tiltó rendelkezéseinek szigorú értelmezése szerint más módon nem lehet teremtett dolgokat ábrázolni. A mikrográfia a szent szövegek lapszéli magyarázó jegyzeteiből alakult önálló műfajjá. A mikrografikus szövegekből összeállított bibliai jelenetek, szimbólumok, vagy akár portrék a 18. századtól jelentek meg zsinagógai vagy otthoni díszekként.
Mordeháj ben Eliezer megyeri kántor sivviti táblájára a Zsoltárok, valamint az öt tekercs: az Énekek Éneke, a Rúth könyve, a Siralmak könyve, a Prédikátor könyve és az Eszter könyve teljes szövegét írta fel. Az oszlopokkal tagolt felület három tympononban végződő, épületre emlékeztető dísze a Zsoltárok könyvének szövegéből áll. Ugyancsak a zsoltárok könyve formálja a hárfával ábrázolt Dávid király alakját, valamint a Jákov álma jelenetet. Az oszlopok által tagolt mezőkben az öt tekercs szövege egy–egy bibliai szereplő formájában jelenik meg: az alsó sorban balra Salamon király az Énekek Énekének, jobbra pedig Ruth, Ruth könyvének betűiből. Felettük baloldalon Eszter az Eszter–könyvéből, illetve jobbra újra Salamon a Prédikátor könyvének betűiből. A Jákov álmának jelenetével egy magasságban, a baloldalon található boríték–forma tartalmazza a Siralmak könyvének szövegét. A tábla alsó-középső részén egy, a bibliai leírásnak megfelelően bimbó és virágformákból álló menóra alakja látható. A lap tetején, a timpanonok között két, tóratekercset tartó madár alakja.
Mordehaj ben Eliezer a táblát 1828-ban fejezte be.
]]> A zsinagógák tóraszekrény függönyei a Szentélyre emlékeztetnek. A liturgia Jeruzsálemre, a Szentélyre emlékeztető részeinél a közösség kelet, Jeruzsálem, azaz a függöny felé fordulva imádkozik.
A legkorábbi fennmaradt tóraszekrény függönyök díszítése a bibliai Szentély építészeti részleteit idézi, és minden elemnek szimbolikus jelentése van. A kettős csavart oszlopok a Szentély előtti két oszlop, Jákin és Boáz megidézői. Az oszlopokra szőlőinda tekeredik, tetejükön vázában virágcsokor látható. A korona a királyok koronáira hasonlít, de a Tórával kapcsolatos tárgyakon a Tóra koronája kifejezésre emlékeztet. A Misna Pirké Avot fejezetében olvasunk a Tóra, a papság és a királyság koronájáról. A Tóra koronája keter tora kifejezés minden tórával kapcsolatos tárgy jellemző dísze írásban is és vizuálisan megjelenítve is. A korona mellett olvashatjuk a parokhet készíttetőinek nevét: Holitsch Zekil és neje, Bella. Az adományozás éve a két oszlop tetején álló váza mellett látható: a héber betűk számértéke az 5502–es zsinagógai évnek, azaz 1742-nek felel meg.
A parokhetnek jellegzetes, hét karélyos felső drapériája van. A drapéria hagyományos neve kaporet, mely elnevezés a hajdani tízparancsolat tábláit tartó láda aranyból öntött fedelére utal. A 18. századi kaporetek textilből készülnek, karélyaikban a Szentély egy–egy berendezési tárgyának hímzett képével. A héber olvasási iránynak megfelelően, jobbról balra haladva ezek a következők: Áron főpapi fejdísze, a tizenkét áldozati kenyér asztala, egy rézedény, a tízparancsolat kőtáblái, a füstölő oltár, a nagy arany menóra és Áron főpapi mellvértje, az efód. A kaporet két végén szárnyakat idéző díszek, kerubszárnyak láthatók. A bibliai szövegeket és azok zsidó kommentárjait ismerők számára ez Isten közvetlen jelenlétére utalt, hiszen a hagyomány szerint Isten szelleme a kerubszárnyak közül szól Izrael fiaihoz.
A gazdagon díszített tóraszekrény–függöny jellegzetes példánya a tizennyolcadik században Közép-Európában készült parokheteknek. Ezeket – a zsidó szertartási tárgyak többségétől eltérően – jobbára zsidó férfiak készítették gazdag házaspárok megrendelésére.
A parokhet eredetileg az óbudai zsinagóga berendezéséhez tartozott. 1896-ban szerepelt azon a kiállításon, melyet a honfoglalás ezredik évfordulójára rendezett millenniumi ünnepségsorozat keretében rendeztek. A kiállításon a zsidó szertartási tárgyakat a többi felekezet kegytárgyai között mutatták be, ami ott és akkor a zsidó vallás elismerését, befogadását is jelentette.
A tóraszekrény függöny az Óbudai Zsidó Múzeum gyűjteményéből 1945 után került jelenlegi helyére.

Felül a drapéria részben a pajzsokban a Szentély berendezési tárgyai találhatók. Jobbról balra haladva:
Arany mellvért- Szent az Örökkévalónak, Asztal, Réz mosdó, Áldozati oltár, Arany menóra, Efód.
A függönyön, a korona körül jobb oldalon: Ajándékozta a vezető Zékel úr, fia az elpihent Simon Holitsch-nek áldás emlékére!-

Bal oldalon: És hitvese Bella úrnő, leánya a vezető Wolf Abelesz-nek, -áldás emlékére!]]> A köpcsényi zsidó közösség a „seva kehillot”, hét község egyike volt. Ezek a mai Burgenland területén fekvő községek az Esterházy uradalomhoz tartoztak, és a hercegtől kapott privilégiumban foglaltak szerint építették ki a közösségeket. A 17. században, amikor a magyarországi városok többségében zsidók egyáltalán nem lakhattak, itt a hercegtől kapott területen házakat és zsinagógát építhettek; működtethették a zsidó élethez szükséges intézményeket: rituális fürdőt, iskolát, kóser mészárszéket és borkimérést. A közösség belügyeiben széleskörű autonómiát élveztek, a földesúr beleegyezésével, de szabadon választhattak rabbit és elöljárókat. A hétközségben virágzó szellemi élet alakult ki. Hajjim ben Aser Ansel községi tanító és jegyző könyvmásolóként és illusztrátorként is ismert. Eddig azonosított huszonhét műve közül egy 1761-ben készült Jom Kippur Katan könyvecskéje a következő teremben, a 21-es vitrinben látható.
A 18. századi köpcsényi tóraszekrényen – ellentétben például a hasonló korból fennmaradt lengyel tóraszekrényekkel – nincsenek jellegzetes zsidó szimbólumok és feliratok. Külső megjelenése a korszak művészi bútorművességének stílusát idézi. Lehetséges, hogy készítője a hercegi udvar számára dolgozó egyik asztalos volt, miként uradalmi mesterek dolgozhattak a zsinagóga építésénél is.
]]> Müller Antal nem tartozott a zsidó közösséghez, a tárgyat megrendelésre, a megrendelő igényei és a saját mintakincse alapján készítette el. A tárgy kialakításánál feltehetően példának tekintette azt a tórakoronát, amely szinte teljesen azonos ezzel, és ötvös-céhbeli társa, Schwager János Mihály készítette mintegy tizenöt évvel korábban.
Mindkét tárgy az óbudai hevra kadisa, azaz temetkezési szentegylet használatára készült abban az időszakban, amikor Pest városába zsidók még csak ritkán, egyedi engedélyek birtokában léphettek be. Az óbudai közösség a földesúr Zichy család engedélyével lakhatott a településen. Az uradalom és a zsidó közösség közötti szerződésben engedélyezték egyebek mellett zsinagóga berendezését, a kóser élelmezéshez szükséges infrastruktúra kiépítését, és az egymás közötti jogviták esetére a saját, zsidó bíróság tartását is. A felirat nélküli tórakorona ennek a bírósági gyakorlatnak az emléke. A hitközség fennmaradt iratanyagából kiderül, hogy civakodásért és a bíróság megsértéséért Blau M.-et az óbudai közösség egy meghatározott súlyú ezüst tóraékszer készítésére ítélte. Mivel a szertartási tárgy ebben az esetben nem a készíttető és családja nevének és emlékének megőrzése céljával készült, az ítélet kitért arra is, hogy a tárgyon nem lehet felirat.
Az elkészült tárgyon a felirat szokásos helyén, az abroncs alsó részén kettős gyöngysor között vésett palmettasor emlékeztet az óbudai zsidó bíróság súlyos ítéletére.
A tárgy az 1934-ben megnyitott Óbudai Zsidó Múzeum gyűjteményéhez tartozott, ahonnan 1945 után került jelenlegi helyére. ]]> Feliratai: 
חשן=Főpapi melldísz
מצופת=Főpapi süveg
כתנת=Főpapi köntös
מכוסים=Főpapi nadrág
מעיל=Főpapi talár
אפו=Föpapi palást

קדש להי=Szent az Ö-valónak
כפרת=Frigyláda függöny
עץ זהב עץ=Fa, arany, fa
מזבה החיצון=Külső oltár
מזבה=oltár
ארון הקדש=Szent frigyláda
ויוצא פרח="Virág fakadt"
אבנת=öv (szolgálati)]]> A hét műtárgya]]>
Fitting to the meaning of the original Hebrew name of the object, the top of this copper, embossed and engraved rimon pair has a round form. Its stalk is a roll decorated with two smaller balls with engraved garlands, and its body is decorated with the motive of the pomegranate, with traces of gold-plating. It is a characteristic product of Ottoman-Turkish copper-smiths, and thus probably an artifact of the Sephardi Jewish tradition. On the top of the pomegranate there is an inscription naming the donator: “Tsvi Hirsh, the son of David, 362 according to the short era” (which is equivalent to 1602 CE). ‘Tsvi Hirsh’ is a typical Ashkenazi name, combining the Hebrew ‘Tsvi’ (that is, ‘deer’) with ‘Hirsch’, its German equivalent. The object was thus probably used in a place where the two major Jewish traditions, the Sephardi and Ashkenazi met, or where the local community was in contact with both.

Ashkenaz originally referred to German territories in Rabbinic literature, and later on the term Ashkenazi came to be used for European communities originating from Germany, who initially spoke Yiddish. Sepharad, on the other hand, meant the Iberian peninsula in Rabbinic literature, and Jews who settled in Spanish territories came to be called Sephardi Jews. After the expulsion of the Jews from the Iberian peninsula in 1492, their descendants are also called Sephardi.

According to the inscription on the stalk of the rimon, it belonged to the “Sephardi community in Pest”. This inscription can be dated to a significantly later date than the previous one. The spelling of the name of the city Pest changed with time, and based on the spelling of the inscription, it could not have been engraved on the item before the end of the eighteenth century. It was then, at the turn of the eighteenth and nineteenth centuries that Sephardi immigrants appeared in the Jewish community of Pest. For a time, they had their own prayer house and followed their own prayer rites. But by the beginning of the twentieth century, the Sephardi community assimilated to the Ashkenazi majority.

This rimon pair was presented to the Jewish Museum by Albert Ozer, the leader of the Sephardi community of Pest in 1917.]]> Európában a feudális tiltó rendelkezések miatt a zsidók általában ki voltak zárva a nemesfémekkel való munkából, így a zsidó szertartási tárgyakat is jellemzően nem zsidó mesterek készítették. Az óbudai közösség kivétel volt: itt speciális engedélyek birtokában működhetett néhány zsidó ötvös is, például Adler Fülöp, aki a feliratokkal díszített tóramutatót készítette. A Zichy grófok birtokán megtelepedett óbudai zsidó közösség az ország – Pozsony után – második legnagyobb és legjelentősebb közössége volt. A zsidó közösségen belüli társadalmi életét a különféle jótékonysági vagy tanuló egyletek határozták meg. Ezekben részt venni, munkájukat anyagilag is segíteni elengedhetetlen volt a közösségen belüli érvényesüléshez. A zsinagógai istentiszteletek során használt tóradíszek és egyéb szertartási tárgyak is magánszemélyek vagy az egyesületek ajándékai voltak. Az ajándékozók neveit és az ajándékozás dátumát feltüntették a tárgyakon, így ezek történeti, családtörténeti, archontológiai kutatásokra is használhatóak.
A négyzetes szárú, három lapos kockával tagolt tóramutatót teljesen beborítják a feliratok. A három kockán olvasható felirat szerint a mutatót az óbudai „hevra menuha nehona” azaz léleküdv egylet vezetői készíttették 1837-ben.
A mutató szárának négy oldalán a vezetők nevei is olvashatóak, melyek alapján a korabeli zsidó névadási gyakorlat ismeretében családjaik származási helyére is következtethetünk. Beer Boskovitz – vagy családja – minden bizonnyal a morvaországi Boskovice közösségéből, míg Koppel Vacener és Wolf Zsámbék más, kisebb magyarországi közösségekből érkezhetett.
A tárgyat először 1935-ben mutatták be a nagyközönségnek, az Iparművészeti Múzeum „Régi Buda és Pest iparművészete” című kiállításán. A tóramutató az Óbudai Zsidó Múzeum gyűjteményéből letétként került a múzeumba 1945 után.
Felirata a 3 gyűrűn:
Készült a Chevra Menucho Nöchauno egylet vezetői fő és algabbái által az 597-ik (1837) évben a kis időszámítás szerint.
Oldalain:
r. Avraham Goldstein -r. Mordeháj K.S.
r. Kauufman Helsvia -r. Kapel Vácner
r. Hers Beer Boskowitz -r. Joszef Mordecháj Grünhut
r. Sámson Hess Beitre -r. Wolf Zsámbék]]>