Fitting to the meaning of the original Hebrew name of the object, the top of this copper, embossed and engraved rimon pair has a round form. Its stalk is a roll decorated with two smaller balls with engraved garlands, and its body is decorated with the motive of the pomegranate, with traces of gold-plating. It is a characteristic product of Ottoman-Turkish copper-smiths, and thus probably an artifact of the Sephardi Jewish tradition. On the top of the pomegranate there is an inscription naming the donator: “Tsvi Hirsh, the son of David, 362 according to the short era” (which is equivalent to 1602 CE). ‘Tsvi Hirsh’ is a typical Ashkenazi name, combining the Hebrew ‘Tsvi’ (that is, ‘deer’) with ‘Hirsch’, its German equivalent. The object was thus probably used in a place where the two major Jewish traditions, the Sephardi and Ashkenazi met, or where the local community was in contact with both.
Ashkenaz originally referred to German territories in Rabbinic literature, and later on the term Ashkenazi came to be used for European communities originating from Germany, who initially spoke Yiddish. Sepharad, on the other hand, meant the Iberian peninsula in Rabbinic literature, and Jews who settled in Spanish territories came to be called Sephardi Jews. After the expulsion of the Jews from the Iberian peninsula in 1492, their descendants are also called Sephardi.
According to the inscription on the stalk of the rimon, it belonged to the “Sephardi community in Pest”. This inscription can be dated to a significantly later date than the previous one. The spelling of the name of the city Pest changed with time, and based on the spelling of the inscription, it could not have been engraved on the item before the end of the eighteenth century. It was then, at the turn of the eighteenth and nineteenth centuries that Sephardi immigrants appeared in the Jewish community of Pest. For a time, they had their own prayer house and followed their own prayer rites. But by the beginning of the twentieth century, the Sephardi community assimilated to the Ashkenazi majority.
This rimon pair was presented to the Jewish Museum by Albert Ozer, the leader of the Sephardi community of Pest in 1917.]]>1602 - felirat dátuma
1602 - date of the inscription
]]>Oser Alfréd ajándéka, 1916. Eredeti leltári száma: 949.
Donation by Alfred Oser, 1916. Original inventory nr.: 949.
]]>
Európában a feudális tiltó rendelkezések miatt a zsidók általában ki voltak zárva a nemesfémekkel való munkából, így a zsidó szertartási tárgyakat is jellemzően nem zsidó mesterek készítették. Az óbudai közösség kivétel volt: itt speciális engedélyek birtokában működhetett néhány zsidó ötvös is, például Adler Fülöp, aki a feliratokkal díszített tóramutatót készítette. A Zichy grófok birtokán megtelepedett óbudai zsidó közösség az ország – Pozsony után – második legnagyobb és legjelentősebb közössége volt. A zsidó közösségen belüli társadalmi életét a különféle jótékonysági vagy tanuló egyletek határozták meg. Ezekben részt venni, munkájukat anyagilag is segíteni elengedhetetlen volt a közösségen belüli érvényesüléshez. A zsinagógai istentiszteletek során használt tóradíszek és egyéb szertartási tárgyak is magánszemélyek vagy az egyesületek ajándékai voltak. Az ajándékozók neveit és az ajándékozás dátumát feltüntették a tárgyakon, így ezek történeti, családtörténeti, archontológiai kutatásokra is használhatóak.
A négyzetes szárú, három lapos kockával tagolt tóramutatót teljesen beborítják a feliratok. A három kockán olvasható felirat szerint a mutatót az óbudai „hevra menuha nehona” azaz léleküdv egylet vezetői készíttették 1837-ben.
A mutató szárának négy oldalán a vezetők nevei is olvashatóak, melyek alapján a korabeli zsidó névadási gyakorlat ismeretében családjaik származási helyére is következtethetünk. Beer Boskovitz – vagy családja – minden bizonnyal a morvaországi Boskovice közösségéből, míg Koppel Vacener és Wolf Zsámbék más, kisebb magyarországi közösségekből érkezhetett.
A tárgyat először 1935-ben mutatták be a nagyközönségnek, az Iparművészeti Múzeum „Régi Buda és Pest iparművészete” című kiállításán. A tóramutató az Óbudai Zsidó Múzeum gyűjteményéből letétként került a múzeumba 1945 után.
Felirata a 3 gyűrűn:
Készült a Chevra Menucho Nöchauno egylet vezetői fő és algabbái által az 597-ik (1837) évben a kis időszámítás szerint.
Oldalain:
r. Avraham Goldstein -r. Mordeháj K.S.
r. Kauufman Helsvia -r. Kapel Vácner
r. Hers Beer Boskowitz -r. Joszef Mordecháj Grünhut
r. Sámson Hess Beitre -r. Wolf Zsámbék]]>
Az európai askenáz közösségekben feltekert tekercset rögzítés után díszes tóraköpenybe bújtatják, majd ezen helyezik el a többi, jellemzően nemesfémből készült Tóradíszeket. Ezek használata, készítése nem előírás, pusztán a díszítő szándék és a tóratekercs megbecsülésének szimbólumai, s kialakulásuk az elmúlt néhány száz évre tehető. Időben legkésőbb, csak a tizenhatodik század vége felé alakultak ki a tóravértek vagy pajzsok. Kialakulásuk talán annak köszönhető, hogy a tóravérteken elhelyezett kis nyílásokba helyezett táblácskákon jelezték, hogy melyik hetiszakaszig van betekercselve a pergamen. A táblácskák ma már inkább csak díszek, és általában az aktuális ünnep neve olvasható rajtuk. A tóravértek formája, gyakran még ikonográfiai elemei is követi a többségi társadalomban megszokott formákat: a nemesi címerekre emlékeztető, baldachinos tóravért jellegzetes osztrák-magyar típus.
Az aranyozott ezüst tárgy hermelinfarkas mintájú, kettős kőtábla alakú címerpajzs, mely felett kétoldalt elkötött baldachin van. A baldachinon tizenhárom ágú nyitott korona, melynek pántját ékkövek díszítik. A pajzs közepén a tízparancsolat kettős kőtáblái a hajdani Szentély berendezésére utaló oltáron állnak, melynek díszítése angyalfejekből és növényekből áll. A kőtáblák felett csapolás nyoma jelez egy hiányzó koronát, mely szimbolikusan a tóra hatalmát lenne hivatott kifejezni.
A kőtáblák két oldalán jobbról Mózes, balról Áron féldomborművű alakja látszik a szokásos attribútumaikkal: Mózes a kőtáblákkal, jobb kezével érintve a táblákat és a szarvakkal, Áron pedig a főpapi mellvérttel és a füstölővel. A második parancsolat szigorú értelmezése miatt a judaizmus kultúrtörténetében az emberábrázolás tilalma enyhébben vagy szigorúbban, de folyamatosan jelen van. A tizennyolcadik századtól számos könyvcímlapon és tóravérten láthatjuk Mózes és Áron páros alakjait. Az itt kiállítottal majdnem teljesen azonos tóravértje volt a korabeli Magyarország legnagyobb zsidó közösségének, a pozsonyinak. Rabbijuk, a korszak egyik legtekintélyesebb rabbija, a Hatam Szóferként is ismert Schreiber Mózes volt. Ő egy 1810-ben kelt rabbinikus döntvényében úgy érvelt, hogy Mózes és Áron alakja megjelenhet tóravérten, mert ábrázolásuk annyira közismert, hogy senki sem tekintheti őket bálványimádás tárgyainak. Ugyanakkor megemlítette, hogy a saját otthonában lévő tárgyakon lévő figurális ábrázolások esetében úgy járt el, amint az mestereitől látta: a figurák orrából, vagy füléből egy kis darabot lecsípett, hogy ne legyenek „teljes ábrázolások”, s használatuk így már kétségen felül megengedett.
A Tóravértet a Dohány utcai zsinagógában használták, s az 1930-as években, letétként került a gyűjteménybe.
]]>
Május 3-án Izrael Állam megalakulásának 50. évfordulóján a Magyar - Izraeli Baráti Társaság ünnepséget rendezett a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében. Ünnepi beszédet mondott Göncz Árpád köztársasági elnök és Joel Alon Izrael Állam magyarországi nagykövete. Az ünnepséget a Magyar Televízió is közvetítette. A rendezvény helyszínén alkalmi postahivatal is működött különleges bélyegzővel, emléklap és különleges bélyegsor is készült.
Szintén május 3-án egész napos fesztivált szerveztek a Margitszigeten magyarországi zsidó szervezetek Izrael Állam megalakulásának 50. évfordulójára (Yom Haacmaut.)
Az Új Élet ünnepi mellékletet készített „50 éves az Ország” címmel. A lapban a magyarországi zsidó szervezetek vezetőin kívül Izraelhez fűződő kapcsolatáról beszél többek között Benedek István Gábor, Moldova György, Popper Péter, Kishonti Ildikó, Bánó András, Jancsó Miklós, Frank Júlia, Bokor Judit. Göncz Árpád köztársasági elnök pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti keresztjével tüntette ki Rónai Andrást, a Habima színművészét. A kitüntetést a Tel-Aviv-i követségen Csejtei István nagykövet adta át.
Május 13-án és 14-én a Dohány utcai zsinagóga Alapítványa tudományos előadássorozattal emlékezett Izrael Állam 50. éves jubileumára. „A megvalósult álom” című szimpózium védnökei Joel Alon nagykövet, Glatz Ferenc, az MTA elnöke, Demszky Gábor főpolgármester, Platthy Iván államtitkár, Schweitzer József országos főrabbi, Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató. Heisler László a körzet elnöke megnyitója után Glatz Ferenc akadémikus a magyar - zsidó kapcsolatok alakulásáról tartott előadást. Schweitzer József Netonek József rabbiról, Jehuda Don Izrael és a világ zsidóságának jövőjéről beszélt. Bokor Péter „Nehéz föld” című dokumentumfilmjének levetítése után Raphael Vágó Erec és a Galut kapcsolatát elemezte, Peter Haber a pozsonyi első cionista kongresszus jelentőségéről beszélt, Siró Béla a palesztinai jisuv első világháború előtti korszakáról beszélt. Toronyi Zsuzsa a Magyar Zsidó Levéltárban őrzött palesztinai képeslapokat vetített a két háború közötti időszakból. Az első nap estéjén ünnepi hangversenyt rendeztek a Dohány utcai templomban Bach, Vivaldi, Handel, Mozart, Mendelssohn és Goldmark műveiből. A második napon Gerő András „A nemzetisten és a zsidók” címmel, Ferenczi László „Menahim Begin emlékiratairól” tartott előadást, Kiss József az ortodoxia és a cionizmus kapcsolatáról, Ambrus Katalin egy cionista regényről, Arthur Koestler „Mint éjjeli tolvaj” című művéről beszélt. A második nap végén Schőner Alfréd kerekasztal-beszélgetést szervezett a zsidó ifjúsági szervezetek küldötteivel.
Május 16-án függetlenségi ünnepet rendeztek Kiskunhalason. Az Izrael Állam megalakulásának 50. évfordulóját ünneplők között volt Joel Alon izraeli nagykövet is. Az egybegyűlteket Raáb András, a hitközség új elnöke köszöntötte. 7. A Kossuth, a Petőfi és a Bartók Rádió adásaiban „Izraeli Kulturális Hetet” állított össze.
]]>
]]>