Az amszterdami haggadát Salamon ben Joseph nyomtatta, illusztrátora Abraham ben Jacob volt, aki kereszténynek született, majd felnőttként tért át a zsidó hitre. Abraham ben Jacob ismerte Matthaeus Merian 1625 és 1630 között megjelent Icones Bilicae című sorozatát, azaz az Ó- és az Újszövetség történeteihez készült rézmetszeteit. A haggada illusztrációinak elkészítéséhez Abraham ben Jacob Merian képeit használta úgy, hogy a keresztény szimbólumokat elhagyta, esetleg kisebb-nagyobb módosításokkal igazította hozzá a képeket az új tartalomhoz.
Széderjelenete az utolsó vacsora jelentét használja.
A képek elterjedtségét jelzi, hogy nem csak nyomtatott könyvekben, hanem fém- és kerámia tárgyakon is találkozhatunk velük.
A 18. századi óntálon a jelenetet a képhez illő, Mózes második könyvéből vett idézet keretezi:
וככה תאכלו אתו
מתניכם חגרים נעליכם
ברגליכם ומקלכם בידכם -פסח הוא לה''

„Ekképpen egyétek azt: csipőitek átövezve, saruitok lábaitokon, bototok a kezetekben, egyétek azt sietséggel, pészah az az Örökkévalónak.”
]]> Német vagy tiroli]]> A 18-19. században a zsidók többsége még falun élt, s házaló kereskedésből, terményfelvásárlásból, a földesúri javak bérletéből tartotta fenn magát, népes családját és a zsidó közösségi intézményeket. A reformkorban fokozatosan bekapcsolódhattak az akkoriban fejlődésnek induló magyar ipar megteremtésébe, s a modernizáció fontos elemévé váltak.
A később világhírűvé váló herendi porcelángyárat Fischer Mór tatai fazekas alapította 1839-ben. A herendi gyárban készült szédertálak között két különleges, széderező család festett képét ábrázoló is található. Mindkettő peremén a szédereste hagyományos mozzanatainak felsorolása látható kis medaillonokban. A tálak öblébe egy-egy széderestét tartó családot festettek. Mindkét kép olyan, amely a zsidó közösségben ismert volt a tizenkilencedik század közepe-vége felé. A rózsaszín tálban lévő kép az 1609-ben megjelent egyik első illusztrált, nyomtatott széderesti elbeszélés, a velencei haggada egyik jelenete után készülhetett, míg a kék tálban lévő Oppenheim 1867 körül készült széderjelenetének adaptációja.
A rózsaszín szédertál a Magyar Zsidó Múzeum első tárgyai közül való: 1914-ben került a gyűjteménybe a pápai Lövy Lipót ajándékaként. A kék tálat 1945 után, a Joint anyagi segítségével vásárolta meg a múzeum.
]]> Felirata:
"Sátrakban lakjatok hét napig"
בסכת תשבו שבעת ימים
3Mózes 23:42:]]> A zsidó újév, Ros Hasana ősszel, szeptember – októberben van. A hagyomány szerint ezeken a napokon dől el minden teremtmény sorsa, Ros Hasana a megtérés napja. A zsinagógában a Tórából Izsák feláldozásának történetét olvassák fel. A zsinagógai ünnepi liturgia legkiemelkedőbb pillanata a sófárfúvás. Ez a hangszer kosszarvból készül, s arra az eseményre emlékeztet, hogy az első sófár annak a kosnak a szarvából készült, melyet Ábrahám végül Izsák helyett áldozott fel, miután Isten meggyőződött hűségéről.
A Zsidó múzeum gyűjteményében számos régi sófár található. A teljesen egyszerű, naturális darabok mellett léteznek feliratos és megfaragott darabok is annak emlékeként, hogy az Isten dicsőítésére használt tárgyakat a lehető legelmélyültebb, vallásos tisztelettel övezett munkavégzés során alakították ki.
]]> A torony alakú fűszertartók Európában a 16. századtól terjedtek el, és formájuk általában követi a területen alkalmazott építészeti elemeket, nem ritkán egy az egyben megmintázva középületek vagy akár templomok tornyait is.
A tornyok tetején gyakran látunk kis zászlócskákat, melyek az építészeti hatást fokozzák. A szintén gyakran alkalmazott kis csengettyűkkel együtt a fűszertartók mozgatása során lobognak, csilingelnek, amivel a szaglás mellett további érzékszerveket vonnak be a szertartás élvezetébe. A csengettyűk a rossz szellemek elriasztásában, távoltartásában is szerepet játszhatnak.
A részben aranyozott ezüstfiligrán torony zászlójának felirata szerint adományokból készült 1831-ben, és a Kanizsai Jótékonysági Egylet tulajdona.
A Batthyányiak birtokát képező Nagykanizsán a 18. század első felétől működött a hitközség. Számos jótékonysági, kulturális és más feladatokat ellátó egyesület működött a közösségben. 1829-ben a zsinagógai szertartások művészi színvonalának emelése érdekében férfikórust szerveztek, s bevezették a bécsi kántor, Salamon Sulzer szerzeményeit. Magyarországon először itt használtak zsinagógában orgonát 1845-ben, Löw Lipót rövid nagykanizsai rabbiskodása idején. 1884-ben itt alkalmazták az Országos Rabbiképző Intézet első végzettjét, Neumann Edét, aki bevezette a Geiger Ábrahám féle német reform imakönyv használatát Nagykanizsán.
Felirat a zászlócskán:
ועשה מהנדבות
בשנת תקצא
"Készült az adományokból az 591.(1831.) évben"
Alsó részén:
כוס זה - שיין - לצדקה
קאנישא
"A kanizsai cedoko (hitközség) tulajdona"
]]> A kötéstábla egyik oldalán domborított szíven héber betűs német/jiddis felirat van: „Cum andenken von zammlikhen mitgliedern der sohre tov cu Pápa 1850.” (Emlékül a jót kedvelők valamennyi tagjától, Pápa, 1850.) A másik oldalán fekvő oroszlán alakja látszik. Az oroszlán alakja a zsidó ikonográfia jellemző gyakorlatának megfelelően a tulajdonos (Löw) nevére utal.
A kötéstábla héber és latin betűs könyvek bekötéséhez is használható. Latin betűs könyveknél a címlapon a feliratos szív látszik, míg a héber betűs könyvek olvasási irányának megfelelően ekkor az oroszlán–motívum van a címoldalon.
]]> Pápa (felirat, használat) ]]>
A kötéstáblát Löw Bécsben élő örökösei 1935-ben a Zsidó Múzeumnak ajándékozták, azonban a nemesfém tárgy Bécsből Budapestre juttatása rendkívüli nehézségekbe ütközött. Végül a múzeum egyik vezetője, Naményi Ernő Bécsben élő volt anyósán keresztül, magánúton juttatták a gyűjteménynek. A Zsidó Múzeum 1942-ben emlékkiállítással emlékezett meg Löw Lipót munkásságáról.
]]> A sivviti táblák általában gazdagon díszítettek. Díszítésüknek olyannak kell lennie, ami az előimádkozó figyelmét a zsidó értékekre összepontosítja, s ezzel is segíti az imádkozás közbeni elmélyedést.
Jellemzőek a mikrográfiás ábrázolások, amikor a szent szövegeket nagyon apró betűkkel írva különféle absztrakt, növényi, állati vagy emberi figurákká rendezi az írnok. A műfaj kialakulását elősegítette, hogy a második parancsolat figurális ábrázolást tiltó rendelkezéseinek szigorú értelmezése szerint más módon nem lehet teremtett dolgokat ábrázolni. A mikrográfia a szent szövegek lapszéli magyarázó jegyzeteiből alakult önálló műfajjá. A mikrografikus szövegekből összeállított bibliai jelenetek, szimbólumok, vagy akár portrék a 18. századtól jelentek meg zsinagógai vagy otthoni díszekként.
Mordeháj ben Eliezer megyeri kántor sivviti táblájára a Zsoltárok, valamint az öt tekercs: az Énekek Éneke, a Rúth könyve, a Siralmak könyve, a Prédikátor könyve és az Eszter könyve teljes szövegét írta fel. Az oszlopokkal tagolt felület három tympononban végződő, épületre emlékeztető dísze a Zsoltárok könyvének szövegéből áll. Ugyancsak a zsoltárok könyve formálja a hárfával ábrázolt Dávid király alakját, valamint a Jákov álma jelenetet. Az oszlopok által tagolt mezőkben az öt tekercs szövege egy–egy bibliai szereplő formájában jelenik meg: az alsó sorban balra Salamon király az Énekek Énekének, jobbra pedig Ruth, Ruth könyvének betűiből. Felettük baloldalon Eszter az Eszter–könyvéből, illetve jobbra újra Salamon a Prédikátor könyvének betűiből. A Jákov álmának jelenetével egy magasságban, a baloldalon található boríték–forma tartalmazza a Siralmak könyvének szövegét. A tábla alsó-középső részén egy, a bibliai leírásnak megfelelően bimbó és virágformákból álló menóra alakja látható. A lap tetején, a timpanonok között két, tóratekercset tartó madár alakja.
Mordehaj ben Eliezer a táblát 1828-ban fejezte be.
]]> A zsinagógák tóraszekrény függönyei a Szentélyre emlékeztetnek. A liturgia Jeruzsálemre, a Szentélyre emlékeztető részeinél a közösség kelet, Jeruzsálem, azaz a függöny felé fordulva imádkozik.
A legkorábbi fennmaradt tóraszekrény függönyök díszítése a bibliai Szentély építészeti részleteit idézi, és minden elemnek szimbolikus jelentése van. A kettős csavart oszlopok a Szentély előtti két oszlop, Jákin és Boáz megidézői. Az oszlopokra szőlőinda tekeredik, tetejükön vázában virágcsokor látható. A korona a királyok koronáira hasonlít, de a Tórával kapcsolatos tárgyakon a Tóra koronája kifejezésre emlékeztet. A Misna Pirké Avot fejezetében olvasunk a Tóra, a papság és a királyság koronájáról. A Tóra koronája keter tora kifejezés minden tórával kapcsolatos tárgy jellemző dísze írásban is és vizuálisan megjelenítve is. A korona mellett olvashatjuk a parokhet készíttetőinek nevét: Holitsch Zekil és neje, Bella. Az adományozás éve a két oszlop tetején álló váza mellett látható: a héber betűk számértéke az 5502–es zsinagógai évnek, azaz 1742-nek felel meg.
A parokhetnek jellegzetes, hét karélyos felső drapériája van. A drapéria hagyományos neve kaporet, mely elnevezés a hajdani tízparancsolat tábláit tartó láda aranyból öntött fedelére utal. A 18. századi kaporetek textilből készülnek, karélyaikban a Szentély egy–egy berendezési tárgyának hímzett képével. A héber olvasási iránynak megfelelően, jobbról balra haladva ezek a következők: Áron főpapi fejdísze, a tizenkét áldozati kenyér asztala, egy rézedény, a tízparancsolat kőtáblái, a füstölő oltár, a nagy arany menóra és Áron főpapi mellvértje, az efód. A kaporet két végén szárnyakat idéző díszek, kerubszárnyak láthatók. A bibliai szövegeket és azok zsidó kommentárjait ismerők számára ez Isten közvetlen jelenlétére utalt, hiszen a hagyomány szerint Isten szelleme a kerubszárnyak közül szól Izrael fiaihoz.
A gazdagon díszített tóraszekrény–függöny jellegzetes példánya a tizennyolcadik században Közép-Európában készült parokheteknek. Ezeket – a zsidó szertartási tárgyak többségétől eltérően – jobbára zsidó férfiak készítették gazdag házaspárok megrendelésére.
A parokhet eredetileg az óbudai zsinagóga berendezéséhez tartozott. 1896-ban szerepelt azon a kiállításon, melyet a honfoglalás ezredik évfordulójára rendezett millenniumi ünnepségsorozat keretében rendeztek. A kiállításon a zsidó szertartási tárgyakat a többi felekezet kegytárgyai között mutatták be, ami ott és akkor a zsidó vallás elismerését, befogadását is jelentette.
A tóraszekrény függöny az Óbudai Zsidó Múzeum gyűjteményéből 1945 után került jelenlegi helyére.

Felül a drapéria részben a pajzsokban a Szentély berendezési tárgyai találhatók. Jobbról balra haladva:
Arany mellvért- Szent az Örökkévalónak, Asztal, Réz mosdó, Áldozati oltár, Arany menóra, Efód.
A függönyön, a korona körül jobb oldalon: Ajándékozta a vezető Zékel úr, fia az elpihent Simon Holitsch-nek áldás emlékére!-

Bal oldalon: És hitvese Bella úrnő, leánya a vezető Wolf Abelesz-nek, -áldás emlékére!]]> A köpcsényi zsidó közösség a „seva kehillot”, hét község egyike volt. Ezek a mai Burgenland területén fekvő községek az Esterházy uradalomhoz tartoztak, és a hercegtől kapott privilégiumban foglaltak szerint építették ki a közösségeket. A 17. században, amikor a magyarországi városok többségében zsidók egyáltalán nem lakhattak, itt a hercegtől kapott területen házakat és zsinagógát építhettek; működtethették a zsidó élethez szükséges intézményeket: rituális fürdőt, iskolát, kóser mészárszéket és borkimérést. A közösség belügyeiben széleskörű autonómiát élveztek, a földesúr beleegyezésével, de szabadon választhattak rabbit és elöljárókat. A hétközségben virágzó szellemi élet alakult ki. Hajjim ben Aser Ansel községi tanító és jegyző könyvmásolóként és illusztrátorként is ismert. Eddig azonosított huszonhét műve közül egy 1761-ben készült Jom Kippur Katan könyvecskéje a következő teremben, a 21-es vitrinben látható.
A 18. századi köpcsényi tóraszekrényen – ellentétben például a hasonló korból fennmaradt lengyel tóraszekrényekkel – nincsenek jellegzetes zsidó szimbólumok és feliratok. Külső megjelenése a korszak művészi bútorművességének stílusát idézi. Lehetséges, hogy készítője a hercegi udvar számára dolgozó egyik asztalos volt, miként uradalmi mesterek dolgozhattak a zsinagóga építésénél is.
]]> Müller Antal nem tartozott a zsidó közösséghez, a tárgyat megrendelésre, a megrendelő igényei és a saját mintakincse alapján készítette el. A tárgy kialakításánál feltehetően példának tekintette azt a tórakoronát, amely szinte teljesen azonos ezzel, és ötvös-céhbeli társa, Schwager János Mihály készítette mintegy tizenöt évvel korábban.
Mindkét tárgy az óbudai hevra kadisa, azaz temetkezési szentegylet használatára készült abban az időszakban, amikor Pest városába zsidók még csak ritkán, egyedi engedélyek birtokában léphettek be. Az óbudai közösség a földesúr Zichy család engedélyével lakhatott a településen. Az uradalom és a zsidó közösség közötti szerződésben engedélyezték egyebek mellett zsinagóga berendezését, a kóser élelmezéshez szükséges infrastruktúra kiépítését, és az egymás közötti jogviták esetére a saját, zsidó bíróság tartását is. A felirat nélküli tórakorona ennek a bírósági gyakorlatnak az emléke. A hitközség fennmaradt iratanyagából kiderül, hogy civakodásért és a bíróság megsértéséért Blau M.-et az óbudai közösség egy meghatározott súlyú ezüst tóraékszer készítésére ítélte. Mivel a szertartási tárgy ebben az esetben nem a készíttető és családja nevének és emlékének megőrzése céljával készült, az ítélet kitért arra is, hogy a tárgyon nem lehet felirat.
Az elkészült tárgyon a felirat szokásos helyén, az abroncs alsó részén kettős gyöngysor között vésett palmettasor emlékeztet az óbudai zsidó bíróság súlyos ítéletére.
A tárgy az 1934-ben megnyitott Óbudai Zsidó Múzeum gyűjteményéhez tartozott, ahonnan 1945 után került jelenlegi helyére. ]]>