]]>
"Készült a Chevra Kadisa pénztárából az alábbi vezető gabbajok idejében: Heller Mór-Hirschler Sámson-Deutsch Aser-Hirsch Israel-Lederer Mór-Beer Jomtov -Deutsch P. Chájim -Fischl Salamon-Liebermann Chájim-Mandl Chájim
A 612 (1852) évben a kis időszámítás szerint.]]> ]]> ]]> A keret képeit a héber olvasási iránynak megfelelően jobbról balra kell követnünk, a jobb felső sarokból indulva, az óramutató járásával ellentétesen. A felső három képen a betegség jeleneteit láthatjuk: a megbetegedett embert ágyában és az orvos látogatását. A baloldali képsorban már megjelennek a hevra kadisa tagjai is: meglátogatják a beteget, együtt imádkoznak, majd a halál beálltát követően két kalapos férfialak a korabeli gyakorlatnak megfelelően a halottat leteszi a földre. Ezt követően virrasztanak és imádkoznak, a földön fekvő, lepellel letakart halott fejénél gyertya ég. Ezután a holttest rituális megmosdatása szintén a hevra feladata, akik a megtisztított, fehér gyolcsból készült halotti ruhába öltöztetett holttestet koporsóba helyezik.
A temetéshez a hevra kadisa tagjai vállukon viszik a halottat a temetőbe, előttük a szentegylet egyik tagja kezében perselyt tartva adományokat gyűjt. A kép felirata a perselyeken is gyakran olvasható, jól ismert mondatot idézi, miszerint a jótékonyság megment a haláltól. (Példabeszédek 10:2, TB Sabat 156b) Az utolsó két kép vizuális bizonyítéka egy régi, a 19. században megszűntetett temetkezési gyakorlatnak: a halottat kiemelik a koporsóból, és amint az utolsó képen látható, koporsó nélkül, pusztán a halotti ruhában helyezik a sírba. Ezt az ősi szokást a modernizálódó államok azon közegészségügyi rendszabályai szüntették meg, melyek előírták a koporsós temetést.
(TZs)]]> Az egyik legfontosabb parancsolat a „szaporodjál és sokasodjál”, ezért a házasságok elősegítése elsődleges fontosságú. A szegény lányok méltó kelengyéhez juttatása olyan magasabb célnak minősült már az ókorban is – a foglyok kiváltásához hasonlóan – amiért még a judaizmus legszentebbjét, tóratekercset is el szabad adni.
Magyarországon a 19. század közepén engedélyezték hivatalosan, hogy zsidók letelepedjenek és ingatlant bírhassanak a városokban. A modern nagyvárosi életforma kialakulása új társadalmi problémákat teremtett, melyekre a régi hagyományok adaptálásával új válaszok születtek. Ekkoriban alakultak a zsidó nőegyletek, olyan helyzetek orvoslására, melyek szinte ismeretlenek voltak a tradicionális közösségekben. A nagyvárosokba fiatal emberek, fiatal családok költöztek, anélkül a népes családi háttér nélkül, ami a falusi vagy kisvárosi életben még jellemző volt. Ha ilyen viszonyok között egy nő egyedül maradt, magának kellett a megélhetését biztosítania, gyermekeit felnevelnie. A nőegyletek tevékenységi körét az ilyen gondok alakították: ekkoriban alakultak a zsidó leányárvaházak, az özvegy nők otthonai és a női foglalkoztató műhelyek.
A család és anyagi háttér nélküli lányokat a nőegylet adta férjhez, ők adták az önálló háztartás felállítását biztosító kelengyét is. Az anyagi alapok megteremtésében bárki szerepet vállalhatott, a adományok összege többnyire szerény volt, viszont szinte mindenki részt vehetett benne.
A budai zsidó nőegylet ezüst adománygyűjtő perselyét a felirata szerint a szegény arák kiházasítására gyűjtő perselynek használták.
Feliratai:
A BUDAI IZR. HITKÖZSÉG
Adományok szegény arák támogatására
הכנסת כלה
Dr. Szabolcsi J. elnöksége alatt
1910]]> A ketuba felső harmadában egy két mezőre osztott ovális címerpajzs egyik mezőjében levita jelvények, a másikban sólymok, mely a menyasszony családnevére: Falco utal. A címert övező hat medaillonban a 128. zsoltár verseinek vizuális értelmezése látható: „boldog, aki féli az örökkévalót, aki útjaiban jár! kezeid szerzeményét midőn eszed, boldog vagy és jó dolgod van. Feleséged akár a gyümölcstermő szőlőtő házad belsejében, gyermekeid akár az olajfacsemeték körülötte asztalodnak. Íme bizony így áldatik meg a férfi, aki féli az Örökkévalót! Áldjon meg téged az Örökkévaló Cionból és nézd Jeruzsálem jólétét élted minden napjaiban, és láss gyermekeket gyermekeidtől. Béke Izraelre!”
A díszes házasságlevél a zsidó múzeum elsőként megszerzett tárgya volt, melyet 1910-ben, pénzadományokból vásároltak.

Vőlegény: Abraham ben Zalman, menyasszony: Leona bat Chajim Falco

Tanúk: Mordechaj ben Samuel Chajim Bassan orvos és David Chajim ben Simon ]]> A Zsidó Gimnáziumot hosszas tervezgetés után végül 1920-ban hozták létre, akkor, amikor a huszadik századi Európa első zsidókat korlátozó a rendelkezése, a numerus clausus törvény értelmében a zsidókat jelentős mértékben kiszorították a közép– és felsőoktatásból. A Zsidó Gimnázium a korszak egyik legszínvonalasabb oktatását nyújtó intézménye lett, egykori diákjai közül sokan váltak a tudományos világ meghatározó alakjaivá. A gimnázium igazgatója 1945 után Grünvald Fülöp lett, aki 1931 óta a Zsidó Múzeum állandó őre, tudományos munkatársa is volt. Amikor az államszocializmus éveiben az egyházi iskolákat államosították, és a gimnáziumi osztályoknak ki kellett költözniük az épületből, Grünvald megmentette ezeket az ablakokat, és átszállíttatta a múzeumba. Nem ez volt az egyetlen leletmentése: a háború és a holokauszt időszakában kollégájával, Naményi Ernővel megszervezték, hogy a múzeum értékes tárgyait a Magyar Nemzeti Múzeum pincéiben elrejthessék. A háborút követő években a kifosztott és elnéptelenedett zsidó közösségek megmaradt iratait, tárgyait és zsinagógai berendezési tárgyait szerezték meg a múzeum gyűjteménye számára.
A sors kegyetlen iróniája, hogy a korszellem végül őt sem kímélte: 1963-ban mondvacsinált okokra hivatkozva eltávolították a múzeumból, majd néhány hónap múlva elhunyt. Egykori gimnáziumi tanítványai ma is emlegetik, s fenntartják tudós tanáruk emlékét.
]]> Google Cultural Institute]]> A tizennyolcadik századi, itáliai barokk amulettből számos példány ismert. A tárgy belsejében, a tetején lévő szalagcsokor és az alul látható szőlőfürt között kis fémrúdra tekercselték azt a mágikus szövegekkel teleírt pergamendarabkát, amelynek az amulett védelmező hatását tulajdonították. Az ezüst tokon a gazdag akantuszleveles díszítés között a zsidó ikonográfia számos szimbóluma megtalálható, elsősorban olyanok, melyek a szentéllyel és isten védelmező erejével kapcsolatosak.
A szalagcsokor alatt a baldachin egyik oldalán a főpap két jellegzetes attribútumát, a főpapi süveget és a füstölőt, másik oldalán pedig a törvényadás és a megváltás szimbólumait, a tízparancsolat két kőtábláját és a szentélybéli menórát láthatjuk. Mindkét oldalon felhők között a Shaddai azaz Örökkévaló olvasható, mely a kimondhatatlan és leírhatatlan nevű isten egyik lehetséges megnevezése a zsidó hagyományban.
A tárgyat a neves zsidó műgyűjtő, Dirsztay Béla ajándékozta a múzeumnak 1915-ben.
]]> A kettős szék a körülmetéléshez kapcsolódó rabbinikus kommentárok alapján alakult ki, első írásos nyoma egy hetedik századi kódexben, a Mahzor Vitry-ben olvasható. A szokás szerint a baloldali ülésen ül a gyermeket az ölében tartó kvater vagy szandek, míg a jobboldalon az újszülötteket védelmező Élijáhu, (azaz Illés próféta) foglal helyet. Élijáhu alakja a hagyományban szorosan összefonódott a születés és a körülmetélés eseményeivel. Ő az, aki jelenlétével távol tartja a rontó, ártó démonokat, különösen Ádám legendabéli első feleségét, Lilitet, aki kíséretével együtt az újszülöttek elpusztítására tör. Élijáhu e szerepének eredetét a rabbinikus bibliakommentárok között kell keresnünk. Élijáhu volt, aki megújította a szövetséget Isten és a bibliai zsidó közösség között, így ő az is, aki őrködik, amikor egy újszülött a körülmetélés révén a zsidó nép tagjává válik.
A kettős Élijáhu székek a zsinagóga berendezéséhez tartoztak, kivitelezésük és stílusuk a korszak bútorművességének gyakorlatát követi. Magyarországon is általánosan használták, de a tizenkilencedik század vége felé kiszorultak a használatból. Ebben az időszakban a közegészségügyi hatóságok fokozottan ügyeltek a születés körüli eseményekre, s voltak kísérletek arra is, hogy a körülmetéléseket a bábák felügyelete alá vonják.
A használatból kiszorult székek közül néhányat a Zsidó Múzeum őrzött meg.
Felirat a peremének jobb sarkában:
סנדקאות
"A koma ülőhelye"
Bal sarkában:
תריז לפק
"A 617. évben (1857) a kis időszámítás szerint"
]]> Köszönőlevél]]> Az elhelyezés módja az egyiptomi kivonulás történetére emlékeztet. A kivonulás könyvében olvasható történet szerint a tizedik csapás, az elsőszülöttek halála előtt a zsidó házak ajtófélfáit a vacsorára elfogyasztott bárányok vérével jelölték meg, s a csapás elkerülte ezeket a házakat. Ennek emléke a mai napig a zsidó házak ajtófélfáin elhelyezett mezuza.
Vallási előírás csak a szövegre van, elkészítésénél ugyanazok a szigorú szabályok érvényesülnek, mint a Tóra írásánál. A kis hengerré összetekert pergamendarabot rejtő tok gyakorlatilag bármi lehet, ami megóvja a szöveget a betűk lekopásától, használhatatlanná válásától. A tokra vágott kis nyíláson keresztül három héber betű látszik: sin–dalet–jod. Ez egyik értelmezésben a „Saddaj” istennév, a másik szerint az „Somer dalté Israel” „Izrael ajtóinak őrzője” héber mondat rövidítése.
A Böhm Salamon a kis mezuza-tokot ezüstdrótból hajlított, filigrántechnikával készítette, ami az óbudai zsidó ötvösség jellemzője volt. A feudális Magyarországon a zsidók nem lehettek tagjai a céheknek, s így a mesterségek jelentős részének műveléséből is ki voltak zárva. Ezek közé tartozott az ötvösség is, melyet mindössze két földesúri birtokon megtelepedett zsidó közösségben művelhettek egyéni engedélyek alapján: Pozsony–Várteleken és Óbudán. Böhm Salamon az óbudai zsidó közösség tagja volt.
A mezuza-tok egy szinte teljesen hasonló másik példánnyal együtt az Óbudai Zsidó Múzeum gyűjteményéhez tartozott, majd 1949-50-ben a Magyar Zsidó Múzeum gyűjteményébe került át.]]>