A Zsidó Gimnáziumot hosszas tervezgetés után végül 1920-ban hozták létre, akkor, amikor a huszadik századi Európa első zsidókat korlátozó a rendelkezése, a numerus clausus törvény értelmében a zsidókat jelentős mértékben kiszorították a közép– és felsőoktatásból. A Zsidó Gimnázium a korszak egyik legszínvonalasabb oktatását nyújtó intézménye lett, egykori diákjai közül sokan váltak a tudományos világ meghatározó alakjaivá. A gimnázium igazgatója 1945 után Grünvald Fülöp lett, aki 1931 óta a Zsidó Múzeum állandó őre, tudományos munkatársa is volt. Amikor az államszocializmus éveiben az egyházi iskolákat államosították, és a gimnáziumi osztályoknak ki kellett költözniük az épületből, Grünvald megmentette ezeket az ablakokat, és átszállíttatta a múzeumba. Nem ez volt az egyetlen leletmentése: a háború és a holokauszt időszakában kollégájával, Naményi Ernővel megszervezték, hogy a múzeum értékes tárgyait a Magyar Nemzeti Múzeum pincéiben elrejthessék. A háborút követő években a kifosztott és elnéptelenedett zsidó közösségek megmaradt iratait, tárgyait és zsinagógai berendezési tárgyait szerezték meg a múzeum gyűjteménye számára.
A sors kegyetlen iróniája, hogy a korszellem végül őt sem kímélte: 1963-ban mondvacsinált okokra hivatkozva eltávolították a múzeumból, majd néhány hónap múlva elhunyt. Egykori gimnáziumi tanítványai ma is emlegetik, s fenntartják tudós tanáruk emlékét.
]]> Google Cultural Institute]]> A kettős szék a körülmetéléshez kapcsolódó rabbinikus kommentárok alapján alakult ki, első írásos nyoma egy hetedik századi kódexben, a Mahzor Vitry-ben olvasható. A szokás szerint a baloldali ülésen ül a gyermeket az ölében tartó kvater vagy szandek, míg a jobboldalon az újszülötteket védelmező Élijáhu, (azaz Illés próféta) foglal helyet. Élijáhu alakja a hagyományban szorosan összefonódott a születés és a körülmetélés eseményeivel. Ő az, aki jelenlétével távol tartja a rontó, ártó démonokat, különösen Ádám legendabéli első feleségét, Lilitet, aki kíséretével együtt az újszülöttek elpusztítására tör. Élijáhu e szerepének eredetét a rabbinikus bibliakommentárok között kell keresnünk. Élijáhu volt, aki megújította a szövetséget Isten és a bibliai zsidó közösség között, így ő az is, aki őrködik, amikor egy újszülött a körülmetélés révén a zsidó nép tagjává válik.
A kettős Élijáhu székek a zsinagóga berendezéséhez tartoztak, kivitelezésük és stílusuk a korszak bútorművességének gyakorlatát követi. Magyarországon is általánosan használták, de a tizenkilencedik század vége felé kiszorultak a használatból. Ebben az időszakban a közegészségügyi hatóságok fokozottan ügyeltek a születés körüli eseményekre, s voltak kísérletek arra is, hogy a körülmetéléseket a bábák felügyelete alá vonják.
A használatból kiszorult székek közül néhányat a Zsidó Múzeum őrzött meg.
Felirat a peremének jobb sarkában:
סנדקאות
"A koma ülőhelye"
Bal sarkában:
תריז לפק
"A 617. évben (1857) a kis időszámítás szerint"
]]> Köszönőlevél]]> A zsinagógák berendezésének jellegzetes, a zsidó népművészetet jellemző darabjai a sivviti táblák. Nevüket a rajtuk szereplő zsoltáridézet kezdő szaváról kapták: „Sivviti Adonáj …. Az Örökkévalót mindig magam előtt tartottam” (Zsoltárok könyve, 16:8) A papírkivágás a 18-19. században lett népszerű a zsidó közösségekben, elsősorban a lengyel és a galíciai területeken. Ezzel a technikával elsősorban férfiak dolgoztak, jesiva-bóherek, melammedek és tanítványaik.
A sivviti különösen szép példája a papírkivágásoknak. Különlegessége, hogy az általános gyakorlattal szemben nem színezett, a fehéren hagyott papír gazdag csipkemintát ad ki, melyben szinte kizárólag a héber betűk dominálnak. Feliratai a zsinagógákban és zsinagógai tárgyakon gyakori mondatok, elsősorban zsoltár-idézetek. Felül középen kezdődik a frigyszekrényeken is gyakori felirat: „Napkeltétől napnyugtáig dicsérve legyen az Örökkévaló neve”. A zsoltárvers két vázából kiindulva félkörívesen veszi körül a lap középpontjában lévő, legnagyobb betűkkel írt négybetűs istennevet. A lap tetején nagy betűkkel kiemelve a zsoltárvers első szava „Mizrah” = kelet utal egyben a tárgytípus másik funkciójára, az ima keleti irányának jelölésére. A tábla négy sarkában Jeruzsálemre és Cionra utaló zsoltáridézetek, az egyéb mondatszalagokban az Örökkévaló segítségét kérő idézetek szerepelnek. A betűk mellett gazdag növényi ornamentika, valamint két-két szarvas és oroszlán alakja díszíti a sivviti táblát.]]> Az üvegképeken jobbára bibliai történetek ábrázolásait láthatjuk: Dávid és Góliát, Izsák feláldozása, Mózes megtalálása, Hámán és Mordechaj, Dániel látomása, Fáraó álma, Dávid király imája, Babilon vizeinél, Salamon házavató imája, Dániel az oroszlánveremben, Deborah, Becalél. A bibliai témákat két történeti kép egészíti ki: Juda Halévi halála és Majmonidész tanítványai körében.
A Magyar Zsidó Múzeum első kiállítása 1916-ban, egy lipótvárosi lakásban nyílt meg, jelenlegi helyére 1932-ben költözött. Ezt az tette lehetővé, hogy a hitközség megszerezte a Dohány utcai zsinagóga melletti telket, melyen felépítette a múzeum jelenlegi épületét. Korábban itt zárt házsor volt, és a Wesselényi utcának nem volt kivezetése a kiskörút felé. 1896-ban, a millenniumi városrendezési munkák részeként ezt korrigálták, és lebontották azt a házat, melyben 1860-ban megszületett Theodor Herzl, a modern politikai cionizmus első képviselője. A klasszicista épület a mai Wesselényi és Dohány utcák sarkán állt, ott, ahol ma a múzeum előtti füves tér található.
A modern kultúrház építésével párhuzamosan lebontották a zsinagóga bal oldali előreugró szárnyának kétharmadát, hogy a zsinagóga homlokzata láthatóvá váljon, és az épület betölthesse a neki szánt reprezentatív szerepet. A múzeum épülete a zsinagógával egyező külső burkolattal, nyitott árkádsorral készült el. Az eredeti tervekben a telek hátsó traktusában, szintén 1931-ben felépített Hősök zsinagógája és a múzeum között árkádsorokkal körülvett kert szerepelt, melybe még vízmedencét is terveztek. A tervek nem válhattak valóra, mert a második világháborúban az itt kialakított gettóban meghaltak egyik tömegsírja lett a kert, ahol 2222 mártír nyugszik. Az üvegablak-sor erre a kertre néz.





]]> A sivviti táblák általában gazdagon díszítettek. Díszítésüknek olyannak kell lennie, ami az előimádkozó figyelmét a zsidó értékekre összepontosítja, s ezzel is segíti az imádkozás közbeni elmélyedést.
Jellemzőek a mikrográfiás ábrázolások, amikor a szent szövegeket nagyon apró betűkkel írva különféle absztrakt, növényi, állati vagy emberi figurákká rendezi az írnok. A műfaj kialakulását elősegítette, hogy a második parancsolat figurális ábrázolást tiltó rendelkezéseinek szigorú értelmezése szerint más módon nem lehet teremtett dolgokat ábrázolni. A mikrográfia a szent szövegek lapszéli magyarázó jegyzeteiből alakult önálló műfajjá. A mikrografikus szövegekből összeállított bibliai jelenetek, szimbólumok, vagy akár portrék a 18. századtól jelentek meg zsinagógai vagy otthoni díszekként.
Mordeháj ben Eliezer megyeri kántor sivviti táblájára a Zsoltárok, valamint az öt tekercs: az Énekek Éneke, a Rúth könyve, a Siralmak könyve, a Prédikátor könyve és az Eszter könyve teljes szövegét írta fel. Az oszlopokkal tagolt felület három tympononban végződő, épületre emlékeztető dísze a Zsoltárok könyvének szövegéből áll. Ugyancsak a zsoltárok könyve formálja a hárfával ábrázolt Dávid király alakját, valamint a Jákov álma jelenetet. Az oszlopok által tagolt mezőkben az öt tekercs szövege egy–egy bibliai szereplő formájában jelenik meg: az alsó sorban balra Salamon király az Énekek Énekének, jobbra pedig Ruth, Ruth könyvének betűiből. Felettük baloldalon Eszter az Eszter–könyvéből, illetve jobbra újra Salamon a Prédikátor könyvének betűiből. A Jákov álmának jelenetével egy magasságban, a baloldalon található boríték–forma tartalmazza a Siralmak könyvének szövegét. A tábla alsó-középső részén egy, a bibliai leírásnak megfelelően bimbó és virágformákból álló menóra alakja látható. A lap tetején, a timpanonok között két, tóratekercset tartó madár alakja.
Mordehaj ben Eliezer a táblát 1828-ban fejezte be.
]]> A zsinagógák tóraszekrény függönyei a Szentélyre emlékeztetnek. A liturgia Jeruzsálemre, a Szentélyre emlékeztető részeinél a közösség kelet, Jeruzsálem, azaz a függöny felé fordulva imádkozik.
A legkorábbi fennmaradt tóraszekrény függönyök díszítése a bibliai Szentély építészeti részleteit idézi, és minden elemnek szimbolikus jelentése van. A kettős csavart oszlopok a Szentély előtti két oszlop, Jákin és Boáz megidézői. Az oszlopokra szőlőinda tekeredik, tetejükön vázában virágcsokor látható. A korona a királyok koronáira hasonlít, de a Tórával kapcsolatos tárgyakon a Tóra koronája kifejezésre emlékeztet. A Misna Pirké Avot fejezetében olvasunk a Tóra, a papság és a királyság koronájáról. A Tóra koronája keter tora kifejezés minden tórával kapcsolatos tárgy jellemző dísze írásban is és vizuálisan megjelenítve is. A korona mellett olvashatjuk a parokhet készíttetőinek nevét: Holitsch Zekil és neje, Bella. Az adományozás éve a két oszlop tetején álló váza mellett látható: a héber betűk számértéke az 5502–es zsinagógai évnek, azaz 1742-nek felel meg.
A parokhetnek jellegzetes, hét karélyos felső drapériája van. A drapéria hagyományos neve kaporet, mely elnevezés a hajdani tízparancsolat tábláit tartó láda aranyból öntött fedelére utal. A 18. századi kaporetek textilből készülnek, karélyaikban a Szentély egy–egy berendezési tárgyának hímzett képével. A héber olvasási iránynak megfelelően, jobbról balra haladva ezek a következők: Áron főpapi fejdísze, a tizenkét áldozati kenyér asztala, egy rézedény, a tízparancsolat kőtáblái, a füstölő oltár, a nagy arany menóra és Áron főpapi mellvértje, az efód. A kaporet két végén szárnyakat idéző díszek, kerubszárnyak láthatók. A bibliai szövegeket és azok zsidó kommentárjait ismerők számára ez Isten közvetlen jelenlétére utalt, hiszen a hagyomány szerint Isten szelleme a kerubszárnyak közül szól Izrael fiaihoz.
A gazdagon díszített tóraszekrény–függöny jellegzetes példánya a tizennyolcadik században Közép-Európában készült parokheteknek. Ezeket – a zsidó szertartási tárgyak többségétől eltérően – jobbára zsidó férfiak készítették gazdag házaspárok megrendelésére.
A parokhet eredetileg az óbudai zsinagóga berendezéséhez tartozott. 1896-ban szerepelt azon a kiállításon, melyet a honfoglalás ezredik évfordulójára rendezett millenniumi ünnepségsorozat keretében rendeztek. A kiállításon a zsidó szertartási tárgyakat a többi felekezet kegytárgyai között mutatták be, ami ott és akkor a zsidó vallás elismerését, befogadását is jelentette.
A tóraszekrény függöny az Óbudai Zsidó Múzeum gyűjteményéből 1945 után került jelenlegi helyére.

Felül a drapéria részben a pajzsokban a Szentély berendezési tárgyai találhatók. Jobbról balra haladva:
Arany mellvért- Szent az Örökkévalónak, Asztal, Réz mosdó, Áldozati oltár, Arany menóra, Efód.
A függönyön, a korona körül jobb oldalon: Ajándékozta a vezető Zékel úr, fia az elpihent Simon Holitsch-nek áldás emlékére!-

Bal oldalon: És hitvese Bella úrnő, leánya a vezető Wolf Abelesz-nek, -áldás emlékére!]]> A köpcsényi zsidó közösség a „seva kehillot”, hét község egyike volt. Ezek a mai Burgenland területén fekvő községek az Esterházy uradalomhoz tartoztak, és a hercegtől kapott privilégiumban foglaltak szerint építették ki a közösségeket. A 17. században, amikor a magyarországi városok többségében zsidók egyáltalán nem lakhattak, itt a hercegtől kapott területen házakat és zsinagógát építhettek; működtethették a zsidó élethez szükséges intézményeket: rituális fürdőt, iskolát, kóser mészárszéket és borkimérést. A közösség belügyeiben széleskörű autonómiát élveztek, a földesúr beleegyezésével, de szabadon választhattak rabbit és elöljárókat. A hétközségben virágzó szellemi élet alakult ki. Hajjim ben Aser Ansel községi tanító és jegyző könyvmásolóként és illusztrátorként is ismert. Eddig azonosított huszonhét műve közül egy 1761-ben készült Jom Kippur Katan könyvecskéje a következő teremben, a 21-es vitrinben látható.
A 18. századi köpcsényi tóraszekrényen – ellentétben például a hasonló korból fennmaradt lengyel tóraszekrényekkel – nincsenek jellegzetes zsidó szimbólumok és feliratok. Külső megjelenése a korszak művészi bútorművességének stílusát idézi. Lehetséges, hogy készítője a hercegi udvar számára dolgozó egyik asztalos volt, miként uradalmi mesterek dolgozhattak a zsinagóga építésénél is.
]]> Shiviti plaque]]>