Peszah és széder este

Kivonulás_micrajimból_XIII.tif

Izrael fiai kivonulnak Micrajimból 
XIII. századi spanyol haggada 

Peszah, a héber naptár szerint niszán hónap 15–22-ig tart, az elkerülés, az egyiptomi kivonulás ünnepe, erre emlékeznek peszahkor a zsidók (a פסח=peszah héberül elkerülést jelent). Az elkerülésé, mert a tizedik csapás, az elsőszülöttek halála, elkerülte a zsidókat. A fáraó elsőszülött fia is meghalt, ahogy azt az Ö'rökkévaló tudatta Mózessel, ezután a fáraó már engedte szabadon elvonulni izrael népét Egyiptomból (Egyiptom héberül מצרים=micrájim). Minden zsidó embernek úgy kell ezt megélnie, mintha ő is ott lett volna az egyiptomi rabszolgaságban és kivonulásnál. Ezen az estén történeti-vallási magyarázatokat tanulnak, szimbolikus jelentéssel bíró ételeket fogyasztanak. E szertartás szövegét és menetét a haggada rögzíti. Peszah ideje alatt a zsidók csak kovásztalan ételeket fogyasztanak, azért, mert Egyiptomból oly gyorsan kellett távozniuk, hogy a kenyereiket nem tudták megkeleszteni. 

bedikat_haméc.jpg

A haméc keresése
Bernard Picart rézkarca, 1721


Mik is a hamecosak? Az öt fő gabonaféle: a búza, árpa, rozs, zab, tönköly, és Magyarországon a hüvelyesek, valamint a rizs is. Ezek, ha 18 percnél tovább érintkeznek vízzel, akkor erjedésnek indulnak, azaz hamecosodnak.
Miért kell eltüntetni a hamecot? Az Ö'rökkévaló a Tórában (3Mózes, 23:6) írja elő, hogy kovásztalan kenyeret kell hét napig fogyasztani a zsidóknak. Már előző nap, erev peszahkor – a hagyománynak megfelelően – egy „tavaszi takarítás”, hamectalanítás után már gyakorlatilag nincs a lakásban hamec. Szokás azért mégis egy kevés hamecot elrejteni, amit a gyerekekkel közösen, egy gyertya lángja mellett keresnek meg, ez héberül a bedikát haméc, ezzel is átadva a hagyományt a következő generációnak. A megtalált hamecot lúdtollal seprik össze egy kis vászondarabra, amit másnap elégetnek, ez a biur hámec. A Peszahkor használatos edényeket – ha nincs külön peszahi edénykészlet –, izzítással, forralással kaserolják. Peszahra készülve már csak olyan ételeket és italokat vásárolnak, amelyiken a „koser lepeszah” pecsét szerepel.

 

A széder este kellékei: 

  • haggada, az est forgatókönyve; 
  • szédertál, rajta a szimbolikus ételekkel
  • bor, 
  • pohár mindenkinek,
  • egy nagy díszes serleg (Elijáhu serlege),
  • egy tálka sós víz, 
  • 3 maceszlap (mácá),
  • ünnepi gyertyák.

A széder levezetője a hagyománynak megfelelően a fehér kitlibe öltözik, és a neki odakészített kényelmes karosszékben helyezkedik el, a haggada rendje (széder=rend) alapján, halad előre az este folyamán a történetben. 

Az áldásmondások után sorban elfogyasztják a szimbolikus ételeket.

 

IIPIHszeder2.jpg

Széder est
PIH-ben, 1920
Forrás: MiLev

Minden ételnek külön jelentése van. A szédertálon balra fent sült tojás, mert a tojás a gyász szimbóluma is, emlékezés a Szentély lerombolására,
Jobbra fent van a sült, csontos hús, ami az Ö'rökkévaló kinyújtott karjára emlékeztet, amivel kivezette a zsidókat Egyiptomból és a Szentély idejében bemutatott bárányáldozatot helyettesíti.
A szédertál középen a keserűfű=máror (torma, saláta), amit két darab letört mácá közé téve fogyasztunk el a Szentély emlékére.
Balra lent található a zöldség (retek) a tavasz szimbóluma is, sós vízbe mártva eszik meg, a sós víz a rabszolga munka közben elhullajtott könnyekre emlékeztet.
A tálon jobbra lent található a  haroszet, az alma, reszelt dió, fahéj, vörösbor keveréke, ami az Egyiptomban készített vályogtéglákat idézi fel.
A szédertál mellett helyezik el a három darab maceszlapot.
Az ételekre mondott áldásmondás után fogyasztják el az ünnepi vacsorát. Az est folyamán négyszer isznak bort, mert négy kifejezés található a Tórában a szabadulásról: megszabadítalak, megmentelek, megváltalak, népemmé fogadlak.

 

A széder estén énekelni is szokás. Má nistáná hálájlá háze, mikol hálélot? – Miben különbözik ez az este minden más estétől? A válasz: "Rabszolgák voltunk Egyiptomban, de az Ö'rökkévaló kivezetett miket, erős kézzel és kinyújtott karral", olvasható a haggadában.
Később az Ehád mi jodéá? – Ki tudja mi az egy? –  énekelik közösen, a dalocska tulajdonképpen egy kis számolás keretében tudatosítja a gyerekekben is a zsidóság alapelveit.
A széder utolsó dalocskája a Hád gádjá – Egy kis gödölye története, a láncmese héber megfelelője.