MILEV

Browse Items (40 total)

  • 2023.21.jpg

    Zöld bárson alapon alábélelt fém hímzés. Virágmotívumok a négy csücskében és közötte, valamint a közepén körkoszorú formában.
    Szélein fémzsinór fut körbe.
  • Alpakka. Tojásdad alakú testén három trébelt, geometrikus díszekkel díszített sáv, alján csap. Zárt.
  • lampa_ltszn.JPG
  • 64_1140.jpg

    Vörösréz. Falra szerelhető , félkör alakú, alul és felül sima pánt, ezen kilenc domború körteidom, amely felül összefüggő karéjt alkot. Alul törött hézag, víz számára.
    A medence faragott mészkő.
  • csillar.jpg
  • _DOR0601.jpg
  • 32.jpg

    A 3-as kiállítóterem színes üvegablakai eredetileg nem tartoztak a múzeum épületéhez. A vallási szimbólumokat ábrázoló tizenkét üvegablakból álló sorozat korábban a zsidó gimnázium zsinagógáját díszítette, s csak az egyházi iskolák államosítása, és a zsinagóga megszüntetése után került jelenlegi helyére.
    A Zsidó Gimnáziumot hosszas tervezgetés után végül 1920-ban hozták létre, akkor, amikor a huszadik századi Európa első zsidókat korlátozó a rendelkezése, a numerus clausus törvény értelmében a zsidókat jelentős mértékben kiszorították a közép– és felsőoktatásból. A Zsidó Gimnázium a korszak egyik legszínvonalasabb oktatását nyújtó intézménye lett, egykori diákjai közül sokan váltak a tudományos világ meghatározó alakjaivá. A gimnázium igazgatója 1945 után Grünvald Fülöp lett, aki 1931 óta a Zsidó Múzeum állandó őre, tudományos munkatársa is volt. Amikor az államszocializmus éveiben az egyházi iskolákat államosították, és a gimnáziumi osztályoknak ki kellett költözniük az épületből, Grünvald megmentette ezeket az ablakokat, és átszállíttatta a múzeumba. Nem ez volt az egyetlen leletmentése: a háború és a holokauszt időszakában kollégájával, Naményi Ernővel megszervezték, hogy a múzeum értékes tárgyait a Magyar Nemzeti Múzeum pincéiben elrejthessék. A háborút követő években a kifosztott és elnéptelenedett zsidó közösségek megmaradt iratait, tárgyait és zsinagógai berendezési tárgyait szerezték meg a múzeum gyűjteménye számára.
    A sors kegyetlen iróniája, hogy a korszellem végül őt sem kímélte: 1963-ban mondvacsinált okokra hivatkozva eltávolították a múzeumból, majd néhány hónap múlva elhunyt. Egykori gimnáziumi tanítványai ma is emlegetik, s fenntartják tudós tanáruk emlékét.
  • uvegablakok.jpg

    A Zsidó Múzeum épülete több szimbolikus történeti esemény emlékét hordozza. A második teremben látható díszes ablaksor az 1931-ben átadott épület eredeti berendezéséhez tartozott, és csodával határos módon épségben vészelte át a huszadik századot. Az üvegablakok annak emlékei, hogy a múzeumot a gazdag és befolyásos pesti zsidó hitközségi elit támogatásából, adományaiból hozták létre. Valamennyi ablak a korszak egy-egy tekintélyes családjának emlékét őrzi, akik gyakran más pesti jótékonysági intézmények alapítói és donátorai között is feltűnnek.
    Az üvegképeken jobbára bibliai történetek ábrázolásait láthatjuk: Dávid és Góliát, Izsák feláldozása, Mózes megtalálása, Hámán és Mordechaj, Dániel látomása, Fáraó álma, Dávid király imája, Babilon vizeinél, Salamon házavató imája, Dániel az oroszlánveremben, Deborah, Becalél. A bibliai témákat két történeti kép egészíti ki: Juda Halévi halála és Majmonidész tanítványai körében.
    A Magyar Zsidó Múzeum első kiállítása 1916-ban, egy lipótvárosi lakásban nyílt meg, jelenlegi helyére 1932-ben költözött. Ezt az tette lehetővé, hogy a hitközség megszerezte a Dohány utcai zsinagóga melletti telket, melyen felépítette a múzeum jelenlegi épületét. Korábban itt zárt házsor volt, és a Wesselényi utcának nem volt kivezetése a kiskörút felé. 1896-ban, a millenniumi városrendezési munkák részeként ezt korrigálták, és lebontották azt a házat, melyben 1860-ban megszületett Theodor Herzl, a modern politikai cionizmus első képviselője. A klasszicista épület a mai Wesselényi és Dohány utcák sarkán állt, ott, ahol ma a múzeum előtti füves tér található.
    A modern kultúrház építésével párhuzamosan lebontották a zsinagóga bal oldali előreugró szárnyának kétharmadát, hogy a zsinagóga homlokzata láthatóvá váljon, és az épület betölthesse a neki szánt reprezentatív szerepet. A múzeum épülete a zsinagógával egyező külső burkolattal, nyitott árkádsorral készült el. Az eredeti tervekben a telek hátsó traktusában, szintén 1931-ben felépített Hősök zsinagógája és a múzeum között árkádsorokkal körülvett kert szerepelt, melybe még vízmedencét is terveztek. A tervek nem válhattak valóra, mert a második világháborúban az itt kialakított gettóban meghaltak egyik tömegsírja lett a kert, ahol 2222 mártír nyugszik. Az üvegablak-sor erre a kertre néz.





  • 66.16.jpg

    Festett, ólomkeretes ablak. Az üvegen stilizált növényi ornamentika.Tervezte: Widder Salamon, kivitelezte: Majoros Károly
    1913-19 Budapest a PIH (Pesti Izraelita Hitközség) Reálgimnáziumából.
  • 2002_224.jpg

    Hárs-, bükk- és fenyőfából készült, fehérre festett és metállozott oromzat. A tízparancsolatot
    két hársfából faragott oroszlán fogja közre, amelyeket huzalszegekkel rögzítettek. Alattuk a
    köríves részen héber felirattal és az alap síkjából kiálló Dávid csillaggal. A ,,kőtáblák” felett dicsfény látható héber, Jahve felirattal.
    Szélén héber szöveg:
    ממזרח שמש עד מבואו מהלל שם
    "Dicsérjétek az Ő nevét napkeltétől napnyugtáig."
Output Formats

atom, dc-rdf, dcmes-xml, json, omeka-xml, rss2