MILEV

Browse Items (10 total)

  • Szaru, Sima, keskeny, cakkozott széllel. Lyukas.
  • Nyers színű szaru.
  • Fekete szaru. Mindkét oldalán lapított, vége cakkozott.
  • Fekete szaru. Lapos, mindkét oldalán horpadt.
    Első világháború során, a harctérről begyűjtött relikvia
  • Szaru. Sima, csipkés széllel, szárán vésett fekete betűs héber felirat. Smuél ben Jauszéf.
  • Fekete szaru. Mindkét oldalán sima. Az egyik oldalon a hajlanál betüremkedett, vége szabálytalanul cakkozott.
  • 64_876.jpg

    Sima, nagy cakkokban végződik.
  • 13a.jpg

    A zsidó naptár kétféle rendszert egyesít magában, ezért luniszoláris, azaz hold és napszerinti naptárnak nevezzük. A zsidó hónapok holdhónapok, azaz holdújulástól holdújulásig tartanak, míg a zsidó év átlagos időtartama megfelel a napév időtartamának. A zsidó vallás az évek számítása tekintetében a világ teremtését tekinti kiindulópontnak, ami a rabbinikus hagyomány szerint az i.e. 3760-as év volt, tehát napjainkban az 5770-es éveket éljük. A zsidó naptárban a napokat estétől következő estéig számítják, ezért az ünnepek mindig az esti csillag feljövetelével kezdődnek.
    A zsidó újév, Ros Hasana ősszel, szeptember – októberben van. A hagyomány szerint ezeken a napokon dől el minden teremtmény sorsa, Ros Hasana a megtérés napja. A zsinagógában a Tórából Izsák feláldozásának történetét olvassák fel. A zsinagógai ünnepi liturgia legkiemelkedőbb pillanata a sófárfúvás. Ez a hangszer kosszarvból készül, s arra az eseményre emlékeztet, hogy az első sófár annak a kosnak a szarvából készült, melyet Ábrahám végül Izsák helyett áldozott fel, miután Isten meggyőződött hűségéről.
    A Zsidó múzeum gyűjteményében számos régi sófár található. A teljesen egyszerű, naturális darabok mellett léteznek feliratos és megfaragott darabok is annak emlékeként, hogy az Isten dicsőítésére használt tárgyakat a lehető legelmélyültebb, vallásos tisztelettel övezett munkavégzés során alakították ki.
Output Formats

atom, dc-rdf, dcmes-xml, json, omeka-xml, rss2