A porcelántól az ólom betűig

kodex_geniza.jpg

Illusztrált kódextöredék. 
(A szentpétervári könyvtárban őrzött geniza)

Az igény, hogy a tudás a könyveken keresztül olcsón és szép kivitelben sok emberhez eljusson, már a kódexek korában megfogalmazódott. A kódexmásolók, scriptorok, egyedileg másolták a kiadványokat, bár egy-egy kódexmásoló műhelyben egyszerre öt-tíz másoló is dolgozott, ez még mindig időigényes és drága volt. Ezek a kiadványok míves másolatok voltak, de még nem lehettek a „tömegek” számára elérhetőek. Hazánkban az egyik nagy kódex-tár Mátyás király Bibliotheca Corvinianája volt, ebben a bibliothecában – könyvtárban – megközelítőleg 2500 kódexből válogathattak az írástudók. Itt tegyünk egy kis kitérőt: nem véletlen az írástudók kifejezés, mert a középkorban csak kevesen tudtak írni-olvasni. A zsidóságot nem véletlenül hívják a „Könyv Népének”, mert egyrészt ők kapták a Tórát, az Írást az Ö’rökkévalótól, másrészt a zsidó gyerekeket egész kis korukban elkezdik tanítani. A polgári időszámítás II. századában már elfogadott volt, hogy a zsidó gyerekek a héderbe – alapfokú iskola – járjanak és a melamed, a tanító segítségével elsajátítják az irás-olvasást. Visszatérve a kódexekhez, elsősorban az igény a vallási tárgyú kiadványok, ezek közül is a Biblia olcsóbb előállítása volt az egyik cél.

 

A kódexmásolás előtt már találhatunk próbálkozásokat a sokszorosításra, Kínában például porcelán „betűkkel” kísérleteztek. Később, a XV. században fametszetekkel való „nyomtatás”-sal készítettek egyszerűbb egyházi kiadványokat. A szövegrész egyre terjedelmesebb lett, s végül kialakult belőlük a csupaszöveg, fametszetes iskolakönyv, a „donátusz”.

amszterdami múzeum.jpg

Egy „betűszekrény” részlete, héber betűkkel

Gutenberg János, ahogy mi ismerjük, eredeti nevén Johannes Gensfleisch zur Laden zum Gutenberg, mainzi német ötvösmester, a mozgatható betűelemekkel való könyvnyomtatás feltalálója. A különálló betűkkel való nyomtatás forradalmian újat hozott a könyvnyomtatásban: ezeket a betűket „visszaosztva” újra és újra fel lehet használni. Tehát, ha egy könyvet, vagy más kiadványt kinyomtattak, akkor a betűket visszaosztotta, újabb kiadványhoz használhatta fel a szedő. 

Gutenberg még maga öntötte ólombetűit. Később alakult ki az ún. betűfém: ólom, antimon és ón ötvözete, ami kopásállóbb a csak ólomból öntött betűknél. (Ezt a betűfémet használták egészen a digitális szövegrögzítés megjelenéséig!) Gutenberg fő művének tekinthetjük a 42 soros Bibliát, ami 1450 és 1456 között készült el, a biblia kiszedése önálló betűkből és nyomtatása az „őssajtón” hatalmas technikai kihívás volt az első nyomdász számára. 

Az első Magyarországon nyomtatott könyv, a Chronica Hungarorum, 1473-ban Hess András budai műhelyében látott napvilágot. Fontos megemlíteni Misztótfalusi Kis Miklóst, akinek gyönyörű héber betűivel nyomtatták a rézmetszetekkel illusztrált Amszterdami Haggadát, ez lett a mintája a képes haggadák jelentős részének. Misztótfalusi Kis Miklós héber betűi az Amszterdami Haggada által váltak fogalommá. 
(Toronyi Zsuzsanna: Héber betűk, Magyar Zsidó levéltár, 2012)

A héber tipográfia jelentős hazai alakja a budapesti születésű Pészah Stephen (István) Irsai (1896-1968). Ő alkotta meg a ma is széles körben használt Haim héber betűtípust, melyet Haim Nahman Bialikról, az egyik első modern héber költőről nevezett el. 1929-ben visszatért Magyarországra, ahonnan 1944-ben, a Kasztner vonaton menekült meg és Bergen Belsenből Tel Avivba ment, ahol haláláig, 1968-ig élt. Az általa tervezett Bialik betűtípust használja még ma is több izraeli napilap.