MILEV

Pesti Chevra Kadisa tagfelvételi ülése, 1937

Item

XIIItagfelvetel1937-2.jpg

Title

Pesti Chevra Kadisa tagfelvételi ülése, 1937

Identifier

F97.263

Creator

Halmi fényképész

Description

A Pesti Hevra Kadisa a 20. század elejére tekintélyes intézménnyé nőtt. Két temetője volt, ahol a temetések 70 százalékát ingyen végezte. Az 1874-ben a Józsefvárosban megnyílt Salgótarjáni úti temető, ahová a fővárosi zsidóság legelőkelőbb rétege is temetkezett – köztük a Goldberger, a Wodianer, a Weiss és Hatvany-Deutsch dinasztiák –, az 1920-as évekre csaknem megtelt. A temetések ettől kezdve túlnyomórészt a Rákoskeresztúron 1893-ban megnyílt, mintegy százezer sírhellyel rendelkező Kozma utcai temetőben történtek. A szent egylet a temetőkön kívül kórházat, szegényházat, menedékházat, idősek otthonát és számos kisebb jótékonysági intézményt tartott fenn. A költségeket bérházai és alapítványai jövedelméből, valamint adományokból fedezte. Ez utóbbi is jelentős volt, hiszen a judaizmus jótékonysággal, közösségi felelősségvállalással kapcsolatos elvárásai nem változtak, ezért a társadalmi érvényesülésnek, a „társasági jelenlétnek” feltétele volt a hevra kadisa tagság és a vagyoni helyzetéhez képest méltó adakozás.

According to religious law, in every Jewish community of Hungary, there was a chevra kadisha (holy society), which was financially and organically separate entity from the community itself. These societies carried out all activities related to burials and also had other charitable tasks. The Chevra Kadisa of Pest grew to a prestigious institution by the beginning of the 20th century. It had two cemeteries, where 70 percent of the burials were provided for free. Besides the cemeteries, the holy society maintained a hospital, a house for the poor, a shelter, a home for the elderly, and a number of smaller charity institutions. The costs were covered by the rents of its tenement houses, the income from its foundations, as well as from donations. The latter was also significant because the expectations of Judaism regarding charity and social responsibility did not change over the time. Therefore, being a member of the Chevra Kadisha and the donation suitable to one’s financial position was a prerequisite of social success and “social presence”.

Coverage

Budapest

Date

1937

References

Jalsovszky Katalin, Tomsics Emőke, Toronyi Zsuzsanna: A magyarországi zsidóság képes története. Budapest: Vince, 2014. 8.18

Original Format

kartonra kasírozott fekete-fehér fénykép

Physical Dimensions

22,5 x 16,5 cm

Elhelyezés

225/I. doboz

High resolution picture

rendelhető

Citation

Halmi fényképész , “Pesti Chevra Kadisa tagfelvételi ülése, 1937,” MILEV, accessed March 28, 2024, https://collections.milev.hu/items/show/33197.